A mi kis Harrynk vissza tért...88.rész.

London, Harry Styles szemszöge.

Egészen jól aludtam. A napom talán ma jó lesz, olyan mint a reggelem. Bocsánatot kell kérnem Liamtől a tegnapi viselkedésem miatt. Ezt tehetem a nap legfontosabb elintézései közé is. Felöltöztem, egy fekete csőszárú gatyát és egy fehér felsőt vettem fel. Elmentem megmosakodni, majd beállítottam a hajam. Kicsoszogtam a szobából, és letrappoltam a lépcsőn. Perrie TV-zik, Zaynt meg az Isten tudja mit csinál.
-Hé Harry, jó reggelt-szólt utánam Perrie.
-Szia. Zayn merre van?-kérdeztem.
-Át ment Louishoz. Ha jól tudom minden fiú ott van.-kuncogott.
Át mentek Louishoz, és nekem nem szóltak? Jó sok mindent el kell ma intéznem ezek szerint. Felhúztam fehér converse cipőmet, és beültem a kocsimba. Gázt adtam neki, és elindultam Louis házához.  Bekapcsoltam a rádiót, hátha lesz benne valami érdekes zene, de mindegyik adón csak valami idegesítő híradás volt a politika dolgokról. Nem ellenzem a politikát, de nem is vagyok oda érte. Az utam így csendesen telt. A starbucks előtt haladtam el, amikor megláttam, hogy egy lánynak neki ment egy férfi, és ellopta a táskáját. Reflex szerűen húztam be a kézi féket, és kiugrottam a kocsiból, hogy segítsek a leánynak. A lány a földre zuhant a hatalmas ütközéstől.
-Hé segítsek?-kérdeztem meg és kezemet nyújtottam.
-Nem kössz-válaszolt.
Feltápászkodott, és lesöpörte gatyáját, és felsőjét.
-Ismerted ezt a fickót?-tettem fel a kérdésem.
-Azt hiszem. A volt barátom tesója-forgatta meg szemeit.
-Messze laksz?-kérdeztem.
-Kicsit..De elsétálok-mondta.
-Persze, hagyjam hogy megint ez történjen-kuncogtam.-Harry vagyok-mosolyogtam.
-Rosie-ráztunk kezet.
A kocsimhoz kísértem, és segítettem neki beülni. Majd én is beültem, és elindultunk.
-Nem fáj semmid? Ne vigyelek kórházba?-aggodalmaskodtam.
-Semmi bajom, csak a térdem kicsit meghorzsoltam. De amúgy semmi, komolyan-nevetett.
-Akkor megnyugodtam.-mosolyogtam, és balra fordultam, ahogyan mondta merre menjek.
-Úristen, de idióta vagyok-vágott a fejéhez, és felhúztam a szemöldököm.-Hiszen te nem a One Directionból vagy az egyik?
-De..de az vagyok..-mondtam kellő kedvel. Miért kell mindenkinek fel ismernie.
-Ha ezt elmondom a barátaimnak, hogy veled ültem egy kocsiba-ábrándozott.
-Kérlek ne. Mármint, nem nekem lenne rossz, mert engem nem zavar, neked lesz rossz, azt pedig nem akarom-próbáltam kimászni az ügyből.
-Már miért lenne rossz?-értetlenkedett.
-Engem folyamatosan figyelnek, és fogadni mernék, hogy ez holnap a címlapon lesz, hogy segítettem neked, és majd az lesz, hogy biztos te vagy az új barátnőm. Hidd el azt te nem akarod-avattam be.
-Honnan veszed?-kérdezett vissza játékosan.
Mosolyogtam de nem válaszoltam. Nem is tudnék mit. Ő is csak egy lány aki meg akar kapni. Nincs benne sok különleges dolog, azon kívül, hogy valami iszonyatosan jó teste van.
-Megérkeztünk-sóhajtott fel.
Lelassítottam, és kiszállt a kocsiból.
-A telefon számodat megadod?-kérdeztem óvatosan.
-Miért? Randizni akarsz?-kérdezett amivel teljesen meglepett.
-Akár.-mosolyogtam.
Elővett egy kis cetlit és ráírta. Majd rám mosolygott, és bement a házba. Anyám ez a csaj, aztán rámenős, és dögös.

***

Beléptem Louis házába, és hallottam néhány hangot a nappali felől. Valószínűsítem ott vannak. Nem értettem a távolból miről is beszélnek. Beléptem a szobába. Louis és Niall egymás mellett ültek, a másik két fiúval szemben.
-Sziasztok-köszöntem halkan.
-Nocsak, nocsak, kiszabadult a rabságából Mr.Styles?-poénkodott Louis.
-Én csak szeretnék bocsánatot kérni. Főleg tőled Liam. Tegnap segíteni akartál, de szó szerint elüldöztelek. Én nem tudom mi ütött belém-tettem meg az első lépést miközben lehuppantam az egyik fotelbe.
A fiúk félre húzták a szájukat, majd elmosolyodtak.
-Miről beszéltetek?-törtem meg a 2 másodperces csöndet.
-Tetkókról beszélgetünk-mondta Zayn.
-Ja, Louis és Liam is akarnak-flegmázott Niall.
-Te nem?-kérdeztem a szőkétől.
-Nem fogom a testem elcsúfítani, ahogy Zayn-nevetett.
-Fogd be, igen csak szexi vagyok-vágott vissza Zayn.
-Persze ha te mondod-nevetett Louis.-Harry te nem csináltatsz velünk?
-De..Végülis miért ne?-mosolyogtam.
-Amúgy, hogy-hogy kiszabadultál a szoba rabságából? És mitől vagy ennyire feldobva?? Csak nem valami csaj?-húzta fel szemöldökét Zayn.
-Ami azt illeti..
-Ki az?-kérdezték érdeklődve.
-Valami Rosie.-nevettem.
-Hogy néz ki? Mit tudsz róla?-kérdezett Niall.
-Annyit, hogy rohadt dögös.
-A mi kis Harrynk vissza tért-törölgette a nem létező könnyeit Louis.-És akkor el is felejtetted Stacyt?-mosolygott rám.
Nem válaszoltam, arcomról lehervadt a mosoly, és inkább a lábaimat kezdtem el bámulni. Síri csönd volt. Louis elérte, hogy eszembe jusson újra Stacy. Eddig a nap folyamán sikerült csak a tudat alattimban rá gondolni, nem most már nyíltan is rá gondolok.
-Akkor mehetünk tetkót csináltatni?-törte meg Zayn a csendet.
Abban a pillanatban mindenki felpattant a helyéről, és elindultak kifelé az ajtón. Én még ott maradtam egy kicsit, Stacyre gondoltam, vajon kivel van, mit csinálhat. Niall vissza jött, és megállt mellettem.
-Pajti gyere, már a fiúk a kocsiban. Hidd el, ha ez a csaj tényleg olyan ahogyan elmesélted, akkor hamar elfogod felejteni Stacyt-tette kezét vállamra, és próbált nyugtatni.
Mégis hogyan lehet az első igazi szerelmedet elfelejteni? A fiúk a képtelenséget kérik tőlem.


Magyarország, James Collins szemszöge.

Stacy nem volt a szobában amikor én felkeltem. Ránéztem az órára, délelőtt 11.- Basszus meddig aludtam-mondtam kicsit magasabb hangnemben. Gyorsan felkaptam valamit, mosakodtam, majd le siettem a nappali részlegbe. Stacy ott ült az anyukájával, zsebkendőt szorongatott a kezében, és sírt. Nem értettem, féltem, hogy megtudta miért is jöttem igazából ide. Óvatosan melléjük lépkedtem, és leültem a kanapéra.
-Mi történt?-tettem fel félve a kérdést.
-Meghalt Emily, Stacy gyermekkori legjobb barátja-adta válaszul az édesanyja.
-Oh, részvétem-mondtam együtt érzően.
-Az a legrosszabb, hogy semmit nem tudtam az egészről. Ha nem jövök haza..-szipogott.
-Ne gondolj ilyenekre. Hiszen időben haza jöttél.-próbáltam nyugtatni.
-Köszönöm, hogy itt vagytok, legalább ti rátok számíthatok.-törölte meg szemét Stac.
Egy kattanást hallottunk a konyha felől mire Mrs.Knight felpattant és felkiáltott 'a süti'. Átültem Stacy mellé, és egyik kezét kezdtem el szorongatni. Féltem a reakciójától, hogy majd elhúzza a kezét, de nem. A fejét vállamra helyezte, és könnycseppjei hullottak a fehér felsőmre.
-Miért minden rossz velem történik? Mit tettem, ami miatt megérdemelném?-motyogott.
-Semmi rosszat nem tettél, ez csak történik. Nem tehetsz róla, biztos a sors-próbáltam magyarázni a dolgokat.
Vállat vont, majd felült és rám nézett, majd újra földet, és szintén rám. Mintha valamit mondani akarna, de nem tudja szavakba önteni. Néha nehéz kiigazodni rajta, pedig én csak pár hete ismerem.
-Köszönöm-suttogta.
-Mégis mit?-kérdeztem, de nem válaszolt kérdésemre. Fejét szintén a vállamra helyezte, és a kezem az övéhez tapasztotta.  Stacy felállt, és kezét nyújtotta nekem. Felálltam, de nem igazán tudtam mire készül. Fel mentünk az emeletre, végig fogta a kezem. Behúzott a szobájába,és az ágyra ültetett. Kezdtem megijedni, mégis mit fog csinálni. Míg én ültem csendben az ágyon, ő addig az asztalánál kotorászott, valamit gyorsan. Pár perc múlva egy fénykép albummal tért vissza. Leült mellém, és mutatni kezdte a képeket.
-Ő Emily?-mutattam rá a fényképen lévő egyik lányra.
-Ő pedig a barátja Steven.-mutatott rá.
-Szépek voltak együtt. Miben halt meg Emily?-kérdeztem óvatosan.
-Autóbaleset.-mondta halkan.
-Karamboloztak?-kérdeztem rá.
-Nem. Ő éppen semmit sem tett. A gyerekekkel sétáltak, amikor nekik ment egy autó. A gyerekeknek semmi baja nem lett, mivel ők éppen ültek az egyik padon, Steven és Em pedig egy kicsit arrébb álltak.A lehető legrosszabb helyen álltak.-mondta és újra bekönnyesedett a szeme.
Nem válaszoltam, csak tovább nézegettem a képeket. Emily gyönyörű lány volt. Gyönyörű mosolya, és a szemei valami iszonyatosan elbűvölőek.
-Szerencsés volt Stev-ejtettem ki halkan.
-Volt-mondta.
Becsuktam a könyvet, és Stacyre néztem. Látszik rajta, a tudat hogy minden vele történik. Igazságtalannak tartja az életet. Megértem. Ha jól tudom sok mindenen átment már. Mindketten egyre nehezebben vettünk a levegőt, és egyre csökkent köztünk a távolság. Ajkaink össze értek, és lágyan csókoltuk egymást. Lezárásként még nyomtam egy csókot szájára. Felnézett rám, és szeme csillogott, mint éjjel a csillagok.