Utolsó napok veled...63.rész.

Minimum 5 koment és új rész. IRATKOZZ FEL. A vélemény opciót se felejtsd el. Egyébként nem húzom tovább az időt. Jó olvasást kívánok.:)

*Harry szemszöge*

Nem szeretem így látni Stacyt. Igazság szerint most látom ilyennek elsőnek. De most ki kell mennünk a szobából, ugyanis elaludt. Nem akarom felébreszteni. Felálltam mellőle, és kimentünk szüleivel és Louissal. Louis oldalra hívott.

-Harry, te jól vagy?

-Igen..Csak így látni szörnyű érzés.-válaszoltam.

-Elhiszem..Nekem is sokkoló volt. Fel a fejjel. Hétfőn megműtik utána minden újra a régi lesz.

-Nem tudom. Félek tőle..

-Ne csináld ezt. Minden rendben lesz.-próbált nyugtatni Louis.

-Remélem igazad lesz. Holnap ugye nem lesz semmi dolgunk?-kérdeztem.
-Nem..Ha most azonnal vissza megyünk a stúdióba.
-De Stacy..
-Nincs de Stacy. Ezt lerendezzük 1 óra alatt ha nagyon sietünk, és akkor vissza jöhetsz. Kérlek, ne hagyj minket cserben.-kérlelt Louis.
Beadtam a derekam. Beszálltunk Louis kocsijába és elviharoztunk a stúdióba. Niall énekelt, aztán pedig Liam következett volna. Szóltam neki, hogy én had jöjjek, így hamarabb is végzek. Féltem attól, hogy esetleg Stacy felébred és megint nem vagyok ott, aztán kezdődik minden újra. Bementem a mikrofonhoz, betettem füleimbe a fülest és elkezdtem énekelni. Szívemet is bele adtam, mivel ezt én írtam.
~1 órával később.
Már több mint egy órája itt vagyok, énekelek és félek. Hangom már alig van. Mintha torkom szakadtából üvöltenék, komolyan úgy énekelek most. Már csak pár sor maradt. Gyorsan elénekelem, és húzok vissza Stacyhez.Gyorsan elénekeltem, és kirohantam. A srácok csak nevettek rám.
-Mi olyan vicces?-kérdeztem bamba fejjel.
-Rohadt jó voltál. Így még soha nem énekeltél.-mondták a fiúk, és megöleltek.
-Oké, köszi, de engedjetek. Mennem kell..-taszítottam el a fiúkat magamtól és rohantam haza. Féltem, hogy már Stacy ébren van. Futottam, ahogy csak lehet olyan gyorsan. Egy 20 perces sétából, 5 perces futást csináltam. Berohantam a házba, ajtót nyitva hagytam. Rohantam a szoba felé, ahol aludni szoktunk Stacyvel. Benéztem és még aludt. Meg könnyebbültem. Lefeküdtem mellé, ugyanis teljesen elfáradtam. Érezhette ahogy lefekszek mellé. Kezeivel, kezeimet kereste.
-Harry?-suttogott.
-Itt vagyok.-leheltem egy puszit homlokára.
Felnézett hatalmas kék szemeivel rám. Megfogtam kezét, éreztetve, hogy itt leszek neki mindig.


*Stacy szemszöge*
Ahogy megfogta kezem, hozzá bújtam. Mellkasa elég vizes hatású volt.
-Miért vagy vizes?? Vagy le vagy izzadva?
-Hosszú.
-Harry..-néztem rá.
-A stúdióból haza futottam. Nem akartam, hogy megint sírj.-mondta el röviden.
-Sírtam?-kérdeztem vissza.
-Nem emlékszel?? Tudod, itt volt Eleanor és Louis is..Meg a szüleid is..-mondta.
El gondolkoztam, de tényleg nem emlékeztem. Néztem Harryt, de semmi.
-És ki az a Louis?? Meg Eleanor?-kérdezősködtem.
-Stacy, most komolyan nem emlékszel?-ült fel Harry.
-Komolyan.-néztem rá komolyan.
Harry csak nézett rám. Tekintetével hol a földet, hol a plafont pásztázta. Mint aki megnémult. Nem szólt semmit, csak nézett előre..
-Csak húzlak. Mindenre emlékszem.-böktem oldalba és elnevettem magam.
-Komolyan vettem.-húzott magához és adott egy csókot.
Vissza feküdtünk az ágyra, én mellkasára feküdtem, ő pedig simogatta karom.
-Sajnálom Harry.-mondtam neki.
-Még is mit?-kérdezte.
-Sajnálom, hogy olyan izé voltam veled a telefonba. Sajnálom, hogy miattam kellett haza jönnöd. Sajnálom, hogy most itt kell lenned velem. Egy olyannal, aki talán most utoljára van veled így.-soroltam fel neki.
-Stacy, ezt hagyd abba kérlek. Szeretlek.-mondta.
-Komolyan?
-Ha nem szeretnélek, nem vettem volna veled egy házat, nem lennék most itt, és nem foghatnám kezed. Mindennél jobban szeretlek, és szeretni is foglak. Akár elhiszed akár nem. Ne kérj bocsánatot semmiért. Kérlek. Tőled mindent megkapok amit csak kívánhatok. Akár most ebben a percben lemondanék a One Directionről ha kellene.-mondta.
-De nem kell. Harry nagyon szeretlek.-öleltem meg.
Harry kiment lefürödni, majd én is elmentem. Miután én is vissza jöttem, lefeküdtünk aludni.

~Másnap.
Nem tudtam aludni, egész este csak forgolódtam. Kattogott az agyam, mi lesz ha meghalok, vagy mi lesz ha itt maradok. Mindkettőnek van előnye. Az előnye annak hogy meghalok az az, hogy senkinek nem leszek a terhére. A jó abba, hogy nem halok meg, az az, hogy Harryvel maradhatok. Még csak hajnali 5 óra van. Semmi fájdalmat nem érzek. Ilyen jól sem voltam még. Gondoltam ha ilyen jól vagyok miért ne mehetnék el sétálni. Így tettem. Felöltöztem, és elmentem egyet sétálni. Valaki hátulról kiabálta a nevem.
-Stacy. Stacy. Állj meg kérlek.
Hátra fordultam. Megláttam Jacksont.
-Mit keresel itt?-kérdeztem tőle.
-Bocsánatot akarok kérni.-mondta.
-Tudtommal nem te csókoltál meg.
-Nem..Az Rob volt. De az ő nevében akarok. Úgyhogy bocsánat még egyszer.-mondta.
-Nem haragszok. Se rád, se Robra. Hány óra?-kérdeztem.
-Nem sokára fél 7.
-Akkor nekem mennem kell. Szia Jackson.-köszöntem el tőle.
Elindultam vissza Anne házához. Beléptem az ajtón, és Harry csoszogott a lépcsőn lefelé. Ahogy meglátta, hogy jövök felkapta a fejét.
-Stacy. Te hol voltál?-kérdezte.
-Nem tudtam aludni. Sétáltam egyet. Gondolkoztam.
-Jól vagy?-ölelt meg.
-Persze..-mondtam.
Leültünk az asztalhoz, és Harry hozott frissen facsart narancs levet. Szüleim még aludtak. Húgom nagyon hiányzott.Felhívtam.
-Hé.Hogy vagy? Nagyon hiányzol.-mondtam a telefonba.
-Stacy, azt hittem elfelejtettél.Olyan jó lenne, ha most velem lennél.-mondta nekem.
Enyhe mosoly került arcomra. Talán nem is tudja?
-Gyere haza. Kérlek.-kért rá.
-Nyugi. Haza megyek. Később.
-De most. Annyira hiányzol.-kérlelt.
-Nyugi.-mondtam.-Most mennem kell. Szia édes.-köszöntem el a tesómtól.
Letettem a telefont, de a sírás kerülgetett. Harry hátamat simogatta. Megittam a narancsot és felmentem a szobába. Harry is jött. Segített lehozni a bőröndöt. Szüleim is kijöttek a szobából, kocsi kulccsal a kezükben.
-Én vezetek.-mondta Harry.
Anne és a szüleim hátra ültek. Én Harry mellé ültem. Elindultunk a kórház felé. Kicsit hosszú volt az út. Miután bementünk a kórházba, szüleim és Anne kávét akartak inni. Vettek egyet-egyet, addig mi Harryvel elmentünk szólni az orvosomnak, hogy itt vagyunk.