Olyan vagyok mint egy időzített bomba....65.rész.

~7 koment és következő rész. Indítok egy új blogot is amiben Niall lesz a főszereplő, de az drogokról, szerelmekről, csalódásokról fog szólni. Ha érdekel titeket, akkor írjátok meg komiba,hogy érdekel és a következő rész felé kiírom a blog linkjét is. Jó olvasást:)

*Harry szemszöge*
Még mindig várunk. Egyre jobban félek. Azt se tudom mi folyik itt. Olyan jól elterveztük Stacyvel a jövőnk. Összeházasodunk, gyönyörű gyerekeink lesznek és boldogan élünk amíg meg nem halunk. Ez az egész álom, akár 1 perc alatt összeomolhat. Úgy ahogy én idegileg most. Csak arcokat látok, akik hozzám beszélnek, de nem hallom, mert gondolataim Stacyvel vannak. Képtelenség nem rá gondolni. Szeretem őt. Ő az első akit tiszta szívemből szeretek. Vele minden más.
*2 órával később*
Lassan két óra. Mindjárt befejezik a műtétet. Olyan vagyok mint egy időzített bomba. Bár melyik percben jön az orvos, és közölheti velem, hogy elvesztettem életem szerelmét, vagy pedig túlélte Stacy. Ülök a fal mellett, és embereket látok. Könnyes szemű embereket. Eleanor ült le mellém, és átölelt.
-Nem lesz semmi baj.-suttogta nekem.
Nem válaszoltam, de könnyeim újra megindultak.

Fehér köpenyes emberek sétáltak el a várakozó előtt. Vártam, hogy az egyik betérjen hozzánk. De nem. Még mindig várnunk kell. Lassan 3 óra. Úgy volt, hogy kettőig lesz a műtét. Talán a legrosszabb történt, és nem merik elmondani? Vagy még mindig küzdenek? Miért kellett így történnie ennek? Inkább én lennék azon a műtő asztalon, daganattal, minthogy Stacy. Nem érdemli meg azt,hogy meghaljon. 

*1 órával később*

Reggel 8 óra óta műtik. Szóltak, hogy komplikáció akadt, ezért nem biztos,hogy túléli. Azóta,hogy ezt közölték velem, velünk, 4 óra telt el. Már 8 órája műtik. Miért nem jön valaki és közölné azt,hogy mivan vele?? Igazi idegroncs vagyok. Ha valaki hozzám, vagy nem szólok vissza, vagy leordítom a fejét. Nem tudom miért van ez. Talán csak félek, és ez kihat a környezetemre is. Nem tudom. Csak azt tudom, hogy tudni akarom, hogy mi van Stacyvel. Egy orvost láttam meg, aki bekanyarodott a várószobába. 

-Stacy Knight hozzátartozóit keresem.-szólt nekünk.

Azonnal felálltam, és oda mentem ehhez az emberhez, ahogy mindenki más is.

-Mi van a lányommal?-kérdezte Stacy anyukája könnyektől küzdve.

-A műtét közben, elég nagy komplikáció akadt. Nagyon azon a szinten volt,hogy nem éli túl. Próbáltuk újra éleszteni....

-Meghalt?-vágtam félbe az orvost. Kitágult szemekkel, és könnyeim újra kicsordultak. Neki dőltem a falnak és egyik kezemmel azt támasztottam, másikkal az arcomat takartam. Nem hittem el, hogy mi van.

-Nem fejeztem be. Stacy erős lány. Túlélte.-ahogy kimondta ezt a szót, felemeltem a fejem, és egy kő esett le a szívemről. Könnyeim újra megindultak, de most a boldogság miatt. A tudat, hogy nem veszítettem el azt aki az életemet jelenti, felbecsülhetetlen.

-Mikor mehetek be hozzá?-kérdeztem idegesen.

-Még alszik. De már be lehet menni.-kimondta és már indultam is megnézni.-DE NE keltsd fel.-kérte az orvos.

Elindultam, pontosabban szinte már futottam,hogy láthassam Stacyt. Csak szedtem a lábaim. Megláttam  a 10-es szobát és berohantam, szó szerint. Megláttam,ahogy ott fekszik az ágyon, és alszik. Leültem mellé, és csak néztem. Olyan gyönyörű amikor alszik. Kezem arcához érintettem,hogy megbizonyosodjak, hogy nem álmodok. Végig ott ültem mellette amíg fel nem kelt. Szülei, Anne és barátaink is ott voltak. Persze az orvos mondta, hogy összesen három ember maradjon bent, ezért mindenki kiment, csak a szülei és én nem.

-Harry, komolyan szeretheted.-nézett rám az apja.

-Mindennél jobban. Bármit megtennék érte.-válaszoltam,közben Stacyt néztem.

-Te vagy az első olyan barátja, akin azt látjuk,hogy tényleg szereti. És ez jó.-folytatta az apukája.

-Megérdemlitek egymást, de ne hagyd,hogy bármi baja is essen.-figyelmeztetett az anyukája is.

-Soha,nem hagynám,hogy bárki vagy bármi is bántsa.

Stacy szülei elmentek kávét inni, abban a tudatban,hogy lányuk még úgysem kel fel. De Stacy ébredezett. Kinyitotta, kék szemeit és rám nézett.

-Harry?!-kérdezte.

-Itt vagyok.-mosolyogtam rá.

-Azt hittem,hogy soha nem kelek fel többet.-nézett rám elég komolyan.

-De itt vagy, és minden rendben lesz most már.-öleltem át.

-Miért ilyen piros a szemed?-kérdezte.

-Hosszú volt a műtét, elég ha ennyit mondok.

-Sírtál?-nézett rám.

Nem válaszoltam,csak elnevettem magam. 

-Szeretlek.-suttogtam fülébe, közben kezét fogtam.

-Én is Harry, és köszönöm,hogy itt vagy nekem.

Stacy szülei kávéval a kezükben jöttek be. Meglátták, hogy Stacy mosolyog, és könnyekbe szöktek a szemeik. Átölelték Stacyt mindketten. 

-Kicsim Istenem.-mondta az anyukája.

-Hol vannak a többiek?? És Bella?-kérdezte Stacy.

-Bellát elvitte El és Louis magukhoz. Nem jöhettek be,csak hárman. Majd ők is bejönnek.-mondtam.

Bejött Stacy orvosa is. Oda mentem hozzá,kezet fogtam vele és megköszöntem azt amit Stacyvel tett. 

-Stacy úgy néz ki,hogy 2 hét múlva haza mehetsz. De addig itt kell maradnod.-szólt az orvos neki.

Stacy csak mosolygott. Több órán át ott voltam mellette, még ott is aludtam. Szülei elmentek anyuhoz. Ők ott aludtak. Én a kanapén aludtam. Reggel korán elmentem, mivel egy interjúra kellett mennünk, de hagytam neki egy üzenetet:

"Stacy el kellett mennem interjúra, de sietek vissza hozzád, ahogyan csak tudok. Szeretlek.  Harry."