Ha nem kelnék fel soha többet, kérlek lépj tovább....64.rész

~Minimum 6 komment és következő rész. Iratkozzatok fel, ha egy kicsit is tetszik.A facebook csoporthoz pedig csatlakozzatok. Szeretnék rengeteg olvasót is. Remélem tetszeni fog. Jó olvasást:)



Elindultunk megkeresni. Az adminisztrációs pultnál megkérdeztük, hogy hol van ő. Még műt. De mivel nem akarják, hogy addig várakozzak, átadták a kórtermet, ahol "lakni" fogok. Hatalmas kórtermet kaptam. Egy egyszerű kórházi ágy volt, de mint egy nappali. Olyan. Persze, nem fogok egy kórtermet, egy nappalihoz hasonlítani. A lényeg, hogy hatalmas volt és szép. A szekrényekbe bepakoltuk a cuccaim Harryvel, mire bejött a kórterembe az orvosom.

-Stacy, látom berendezkedtél.-mosolygott.

-Csak bepakoltuk a cuccaim..-nevettem Harryvel.

-Harry egy kicsit elrabolnám Stacyt. Meg beszélni a holnapi napot.-mondta az orvos.

-Persze..Oké..-válaszolta, de nem engedte el a kezem.

-Harry..Nyugi.-súgtam neki, mosolyogva.

Harry nehezen, de elengedte a kezemet. Kimentem az orvossal. Bementünk az irodájába. Leültem vele szembe. Rám nézett, és elkezdte mondani a teendőket.

-Szóval Stacy. Úgy beszéltük, hogy holnap műtét.-mondta mire bólintottam egyet.-Úgy néz ki, hogy reggel 8-kor elkezdenénk. Ugyanis ez egy hosszabb műtét. Ha minden jól megy akkor 2-re végzünk.-fejezte be. 

Csak néztem, szemeim kitágultak, és a sírás kerülgetett.

-Nem lesz semmi baj. Ne izgulsz.-nyugtatott az orvos.

-Félek. Bízok az orvosokban, de félek, hogy valami történik, és nem kelek fel többet az altatásból.-könnyezett be a szemem.

Az orvos csak nézett rám, és nem válaszolt. Harry bekopogott, és bejött ő is. Leült mellém, és az orvos neki is elmondta amit nekem. Végig kezemet fogta. 10 perc múlva kimentünk, és találkoztunk a szüleinkkel. Bementünk a kórterembe, és Harry elmondta, hogy akkor mi is lesz holnap. Az orvos is jött persze velünk. Megkért, hogy vegyem át a pizsamám, mert az kényelmesebb lesz. Bementem a fürdőszobába, és átvettem a kis pizsamámat. Mikor kimentem csak Harry volt a szobába. 

-Anyuék? Anne?-kérdeztem.

-Elmentek. Majd holnap vissza jönnek azt mondták..-vágott sunyi képet Harry.

-Hát..Oké..Te maradsz?-kérdeztem.

-Igazából nekem is el kell mennem..-mondta, mire flegma fejet vágtam.-Nyugi én nem megyek sehová-mosolygott.

-Hülye..-nevettem el magam és öleltem meg.

Leültünk az ablak mellett lévő kis heverőre. Harry rám nézett, és beletúrt a hajamba. Gödröcskéi is megjelentek az arcán. Gyönyörű zöldes szeme az enyémet kereste. Direkt néz mindig sokáig, mert tudja, hogy ettől mindig kínosan érzem magam. Mindketten mosolyogtunk, majd megcsókol. Akárhányszor megcsókol újra és újra beleszeret, illetve beleremegek. Annyira jól csókol. Mély csókolózásba kezdtünk, de nem engedtem, hogy "odáig" is eljussunk. 

-Harry, én nem akarom egy kórházban.-állítottam le.

-Én sem. Nem higiénikus.-nevetett fel.

Tovább csókolóztunk. Még vagy 10 percig, de aztán abba hagytuk, mivel bejött El és Louis.

-Szia Stacy és Harry.-köszönt El és átölelt.

-Héé.-köszöntünk.

-Jól vagy?-kérdezte Louis tőlem.

-Persze. Nem voltam ennél jobban sose..Ami egy kicsit abszurd, mivel holnap meghalok.-mondtam egyre halkabban.

-Hülye vagy?-vágott kézen Eleanor.-Semmi baj nem lesz. Egy csomó helyre el kell még mennünk.

-Hát...-mondtam.

Harry és Louis kimentek beszélgetni, addig mi bent maradtunk Ellel.

-Most, hogy kiment Harry..Tényleg jól vagy?? Vagy csak azért mondtad, hogy ne féljen..?!-ült mellém El.

-Félek. Tényleg jól vagyok, de nagyon félek. El mi lesz, ha nem kelek fel soha többet??

-Ne is mondj kérlek ilyeneket. Minden rendben lesz, és amikor fel kelsz itt leszünk veled.-ölelt át Eleanor.

-Köszönök mindent Eleanor. Komolyan nem lennék sehol se, ha nem lennél..Persze Harry nélkül se, de érted.-magyaráztam neki.

-Szeretlek Stacy, tudod.

*Eközben Harry és Louis beszélgetése*

-Harry nem félsz?-kérdezte tőle Louis.

-De.Nagyon is. Nem tudom, mi lesz ha esetleg valami rosszul sikerül.-válaszolt Harry.

-Ha Eleanor lenne ebben a helyzetben, mint Stacy én mennék utána, ha rosszul sülne el valami.-vallotta be Louis.

-De ez teljesen más. Híresek vagyunk. Stacy a mindenem. Mindennél jobban szeretem, de ha valami rossz történne, nem követhetném. Nem akarná,hogy elrontsam az életem.-mondta Harry.

-Olyan idióta vagy. Azt tervezgeted, hogy mit teszel, ha valami nem jól sülne el?? És ha így is lenne, akkor...-hagyta félbe a mondatot Louis.

-Igazad van teljes mértékben. De mennyünk vissza.-kérlelte Harry.

Visszajöttek a fiúk is és leültek. Majd szépen sorban, jöttek be Liam és Danielle, majd Zayn és Perrie utólag pedig Niall és Oliv. Rengeteget nevettünk a srácokkal, de akkor eszembe jutott, hogy két ember hiányzik innen. Elmentem a telefonomért. Amikor elindultam felé, két ember hangját hallottam akik a szobám felé igyekeztek. Kinéztem az ajtón. Kitty és Darcy siettek. Ahogy megláttak, hozzám rohantak és szorosan átöleltek.

-Lányok, ti mit kerestek itt?-könnyesedett be a szemem.

-Beszéltünk Daniellel..Elsőnek nem akarta elmondani, de kiszedtük belőle. Úgyhogy eljöttünk.-mondta nekem Kitty. Össze vissza ölelgettük egymást, majd bementünk a többiekhez. Mindenkit megöleltek, majd ők is leültek. Ahogy mondtam szintén rengeteget nevettünk és beszélgettünk, de 11 óra fele bejött az orvosom, hogy ideje lenne már lefeküdnöm a holnapi nap miatt. Mindenkitől elköszöntem kivéve Harrytől, ugyanis ő velem maradt.Lefeküdtünk és kezeinket összekulcsoltuk. Harry csak ennyit súgott fülembe:

-Szeretlek Stacy. Örökké, és tovább.

-Én is szeretlek Harry.

Összekulcsolt kézzel aludtunk el. Bennem végig ott volt a félelem, hogy ez az utolsó éjszakánk.

~Másnap~

Reggel, mikor felkeltem Harry ott feküdt mellettem, és nézett. Szokásához hívének, nézett. Szerintem erre keltem fel.

-Jó reggelt szépség.-köszöntött egy reggel puszival.

-Jó reggelt. Hány óra??

-Fél 8. A szüleink már elindultak. És itt van egy lány, aki nagyon szeretne látni.-állt fel Harry az ágyból.

-Mégis ki?-ültem fel.

Egy lány jött be, akinek fején egy kapucni volt. Lehúzta és a kishúgom volt. Ledöbbentem. Mégis mit keres itt? 

-Stacy..Miért nem mondtad el?-kérdezte tőlem és egyre közelebb jött.

-Mégis miért vagy itt Bella?? Anyuék tudják?-kérdeztem tőle. 

-Nem..Nem tudják. De miért nem mondtad el? Tudod mennyire sz*r érzés volt az, hogy nem szóltál nekem erről?? Azt hittem,hogy megbízol bennem.-fakadt ki Bella.

-Bella kérlek, bocsáss meg, de nem akartalak ezzel terhelni. Túlságosan szeretlek. -álltam fel, hogy átöleljem.

-Jó..De még haragszok, ugye tudod?-mondta.

-Ne haragudj. Nem akarom,hogy haragudj. Kérlek.-kérleltem.

Bella nem szólt, de éreztem, hogy próbál nem haragudni. Közben szüleim is megjöttek, akik szintén ledöbbentek. Nem értették, hogy mit keres itt Bella. De nem akartak vitázni, vagy csak kérdőre vonni. Elég baj volt nekik az, hogy engem mindjárt megműtenek, és talán utoljára láthatnak engem. Az orvos is bejött 8 előtt 10 perccel. Bent volt mindenki aki nekem számít, az 1Ds fiúktól kezdve a lányokig, a tesóm és a családom, és a legfontosabb Harry. Elsőnek a fiúk és a lányok jöttek oda hozzám, hogy elköszönjenek, de Eleanornál eltört a mécses. Mind ketten sírtunk, ő persze biztatott, hogy minden rendben lesz. Szüleimnél is csak sírtam össze vissza. Nagyon nehéz, hogy talán nem találkozok velük többet sosem.Amikor már mindenkitől elköszöntem, szemeim már pirosak voltak, de akkor jött Harry. Szorosan öleltük egymást, úgy mint még soha. Nem akartam elengedni.

-Harry félek, hogy ez az utolsó ilyen ölelésünk.-súgtam fülébe

-Nem mondj ilyet kérlek. Több száz ilyen lesz még. Bízz bennem.-súgta vissza.

-Szeretlek.-mondtam.

-Én is. Mindennél jobban.-válaszolt.

-Harry, ha nem kelnék fel soha többet, kérlek lépj tovább. Az életed nem én vagyok. Ezt csak addig gondolod így amíg itt vagyok veled, de aztán nem fogod így gondolni. Nem akarom,hogy feladd álmaid..

-Te vagy az álmom.-mondta könnyes szemmel nekem.

-Ne kérlek. Ne tedd ezt. Ezzel csak nehezíted a dolgot. Kérlek. Tedd azt amit mondtam.-mondtam neki, és már nem is sírtam, hanem zokogtam.

-De Stacy, ne mondj ilyen butaságokat. Minden rendben lesz.-ölelt meg még szorosabban Harry. 

Vállam csupa víz volt. Harry is sírt. Tudtam,hogy szeret, de ennyire nem gondoltam. 

Az orvos elvitt a műtő szobába. Utolsó pillantást vetettem családomra. Akik itt voltak velem, akiktől elköszöntem, azok az én igazi családom. Utolsó könnyes pillantásom Harryre esett, aki szintén könnyes szemmel nézett rám. Életem legrosszabb percei voltak azok, ahogy elköszöntem Harrytől. De mégis a legjobb. Beértünk a műtőbe és le kellett feküdnöm arra az asztalra. A gondolatok csak úgy végig futottak az agyamon, amiket még elmondhattam volna, a többieknek, és Harrynek. De ez már mindegy. 

-Stacy, akkor adunk egy injekciót amitől elaltatunk.-mondta nekem az orvos. Percek sem kellettek, behunytam a szemem, és ahogy gondoltam soha többé nem kelek fel..

*Harry szemszöge*

Nem bírtam elköszönni se tőle. Félek a legrosszabbtól. Még csak most vitték be, de én már aggódok. Nem akarom, hogy valami rossz történjen. Most csak sírok, és azt kívánom, hogy ne legyen semmi baj. De amíg nem látom Stacy mosolygós arcát, nem leszek újra boldog. Itt várok a váróterembe, a többi emberrel akiknek szintén könnyes a szeme, és valahogy csak azt érzem, hogy egy üres lyuk tetején állok, készen állva arra, hogy lezuhanjak. Még csak 10 perc telt el, de már készen állok. 

*2 órával később*

A műtét még mindig tart, és senki nem mond semmit. Semmire nem merek gondolni. Több órás műtét. A szemeim még mindig könnyesek, ugyanúgy ahogy Stacy anyukájának is. A mi szemünk könnyes már csak. A többiek abban bíznak,hogy minden rendben lesz. Én viszont félek. Ösztönzöm magam afelé, hogy minden rendben megy, de valahogy nem stimmel valami. Félek..

* 4órával később*

Még mindig senki nem mond semmit. A többiek már ettek, én nem bírok enni. Magamba fordultam. Szemeim könnyesek, hol rám tör a sírás, hol nem. De szemeim folyamatosan könnyesek. A várakozóban egy orvosi asszisztens jelent meg. Komoly arcot vágott. Hirtelen felálltam, és oda mentem hozzá.

-Minden rendben van Stacyvel?-ahogy megkérdeztem, mindenki köré gyűlt.

-A műtét közben komplikációk akadtak fel. Nem biztos, hogy túléli. A daganat nagyobb, mint azt gondolták.-mondta az asszisztens.

-Mi?? A r*hadt k*rva életbe. Nem hiszem el. Mentsék meg Stacy életét, vagy nem tudom mit csinálok ezzel a kórházzal.-tört rám újra a sírás, és ordibáltam egyszerre. Louis és Zayn próbált leállítani. Leültettek a fal tövébe. Ordítani se bírtam, csak Stacyre gondolni. Ha meg hal, nem érdekel senki megyek vele. Mindenkinek újra könnyek szöktek a szemébe, de Louis tartotta magát, és engem próbált vígasztalni. Senkire nem hallgattam. Egyszerűen csak ültem a fal mellett, arra gondolva, hogy soha többé nem fogom látni Stacy gyönyörű kék szemeit, hogy soha nem csókolhatom meg újra piros száját, hogy soha nem érezhetem újra finom nőies illatát, hogy soha nem fogom látni újra mosolyát, és arra, hogy soha nem tarthatom két kezem közt vékony testét, amire mindig azt mondta, hogy kövér. Stacy tökéletes lány. És most itt vagyok 19 évesen sírógörcstől szenvedek, közben az életem omlik össze. Mégis miért történik ez velem?