2014. július 22., kedd

Novella 2 in 1

Sziasztok!! A várva várt novella is megérkezett, rengeteg késéssel ami miattam történt ( nem is más miatt) és ezúton is szeretnék bocsánatot kérni!
Ami nekem nagyon fontos: Van 3 blog ötletem de fogalmam sincs TI melyiket olvasnátok szívesen.  Ebből 1 One Direction Fanfiction, és kettő pedig egy más fantasy féle. Nagyon szeretném tudni, hogy ti melyiket olvasnátok, vagy ha elkezdeném bármelyiket lenne-e ekkora olvasottsága mint ennek a blognak.  Akit érdekel bármelyik a 3 közül, CSATLAKOZZON : https://www.facebook.com/groups/1531087083777208/ a másik csoport ugyanis TÖRLÉSRE kerül!

JÓ OLVASÁST <3


Ez a nap is eljött. Nem sokkal a Londonba való visszatérésem után, ez az a dolog volt, amiről már kislánykorom óta álmodtam. Csak ülök a fotelomba, és várom míg a sminkes és a többiek is megérkeznek. Egy meleg teát szürcsölgetek, valószínűsítem Yorkshire tea. A szállodában ahol az esküvőnket tartjuk erre a hétre teljes mértékben bezárt. Harry rengeteg pénzt ölt abba, hogy semmilyen vendég, paparazzi vagy egyéb betolakodó tönkre tegye a mi nagy napunkat. A nap süti az arcomat, ahogyan az ablakban ülök, és hallgatom a madarak csicsergést. Collins anyuékkal érkezik majd 2 óra körül, most pedig még csak délelőtt 8 óra van. Izgatott vagyok. Harryvel a babona miatt már 2 napja nem találkoztam, csak telefonon beszéltünk. Miután az utolsó kortyot is megittam pöttyös bögrémből, a hifi torony mellé sétáltam. Egy nyugtató zenét raktam be, hogy enyhítsem lassan idegbe guruló énemet. Rettenetesen féltem ettől a naptól, hogy Harry akár nem-mel is válaszolhat, és akkor összetörök. Hiába is én voltam az aki többször is összetörte. Elsétáltam a kanapé felé, ahol néhány doboz volt elhelyezve. Leültem a bézs színű kanapéra, és kinyitottam az egyik dobozt. Mostani fényképek voltak benne, Collins és Harry volt a legtöbb képen.Csodálatos kislány, csodálatos apukával, és én ezt képes voltam elhallgatni. Harry régóta készen állt már az apaságra, és talán még csak 23 éves vagyok, Harry pedig 24, mégis úgy érzem mi összeillünk, és együtt leszünk. Örökké. A képek nézegetése közben hátra döntöttem a fejem, és lassan behunytam szemeim.

*Visszatekintés*

8.hónap. Már tudom,hogy kislányom lesz, tegnap mondta meg az orvosom. Eddig nem akartam tudni, azt akartam, hogy Harry is itt legyen, hogy megkeressen.Nem tette. Azt hiszem köztük véglegesen vége van mindennek. Fájt, ahogy az apám elvesztése még jobban szorongatta így is nem létező szívemet.
 Egy üzenetet se kaptam, senkitől sem, kivéve Danielle-től. Ma találkozok vele. Magyarországon van egy fellépésük, és hajnalban már indulnak is tovább.  Az asztalra tettem a jelenlegi könyvet amit olvasok. Amióta vissza jöttem azóta vagy 20 könyvet kiolvastam, azt hiszem ebben találom azt a csepp kis örömöt, amit én az élte hazugságának nevezek. 8 hónapja, nincs számomra se öröm, se boldogság. Mindennek én vagyok és voltam az elrontója, talán most amiatt még bírom a strapát az egyedül a gyermek aki szívem alatt heves ütemben növekszik. Ő a mindenem. Még nem született meg, de ahogy megmozdul, ahogy néha belém rúg, mintha egy azon ütemre mozdulnánk. A telefonom hangosan kezdett csiripelni, lassan felálltam és a telefonomhoz sétáltam. Dani hívott.
-Stacy itt vagyok nálatok, csengettem, de senki nem nyitott ajtót, nem vagytok itthon?-aggodalmaskodott.
-Ne haragudj nem hallottam a csengést azonnal megyek-nyomta ki.
Basszus, belemerültem a könyvbe, nyílván ezért nem hallottam. Trappoltam le a lépcsőn már amennyire tudtam hatalmas hassal, és ezer örömmel nyitottam ajtót Neki. Amikor kinyitottam az ajtót, Dani hatalmas mosolya, aztán megdöbbent tekintete fogadott. A hasamra tekintve eltűnt a mosolya. Átöleltem barátnőmet, aki viszonozta ölelésem. Beljebb jött, majd lehuppant az egyik fotelbe. Vele szemben foglaltam helyet a ebédlőasztalnál.
-Stacy mióta vagy terhes? És mégis kitől?-dőlt belőle néhány kérdés.
Tűnődtem a válaszomon. Ha most elmondom, Harry megfogja tudni, és talán felkeres. De ő Danielle benne megbízhatok.
-Harry-é a gyerek, 8 hónapos terhes vagyok Dani-vettem mély levegőt.
Danielle szája tátva maradt a szám hallatán, illetve az apa nevén. Nem értem mi ezen olyan meglepő., na jó talán kapiskálom. Dan egy ideig csendben figyelt hol engem hol a hasam, nem szólt, csak vizsgálódott. Mit ne mondjak zavart állapotban voltam, de nem tudtam mást mondani. Hirtelen megszólalt a göndör hajú lány.
-Én nem is tudom..Erről miért csak most tudok meg? És a többiek miért nem mondták? Harry pedig miért nem jött ide? Utálom magam-tört ki.
-Dani erről Senki sem tud! Te vagy az első aki tudja!  Én sem tudtam, hogy terhes vagyok úgy másfél hónapig. De ki maradt kétszer, és rájöttem, hogy amikor megtörtént már régen nem szedtem fogamzás gátlót, és Harryvel nem védekeztünk. De nem mondhatod el ezt senkinek sem! Kérlek Dani-kérleltem, sőt könyörögtem.
-Nem hallgathatod el! Ez Harry gyereke is, joga van tudni róla!-komoly volt arca.
Danielle mérges rám, vagy egyenesen utál. Szemöldökét össze húzta, ez a dühös tekintete, aztán hirtelen ellágyulnak arc vonásai.
-Nézd Stacy, tudod hogy senkinek sem fogom elárulni, de ez akkor sem fair Harryvel szemben-magyarázott.
Tudom, és igaza is van. Gyors téma váltás.
-Harry hogy van?-néztem Danre.
-Most már jobban-sóhajtott.
-Most már?-kérdeztem vissza.
-Amikor elmentél teljesen összetört. Napokig nem evett, és egyfolytában arról beszélt, hogy nincs értelme az életnek. Le kellett mondaniuk néhány koncertet, mert Harry nem volt képes magával foglalkozni, nem járt be a próbákra, és majdnem kirúgatta magát a bandából is éppen ebből kifolyólag. Most már azért vissza került a normális életbe, de tegnap este beszéltem vele telefonon, azt mondta, hogy még mindig hiányzol neki.
Jó azt hallani, hogy még mindig hiányzok neki, de az amin keresztül ment, Miattam majd bele szakad a szívem. Még mindig szeretem Harryt, és talán édesapám halála után nagyobb szükségem lett volna az ő segítségére, édesanyám rajtam sírja ki magát, ahogyan húgom is, de én kinek mutathatom ki mennyire is fáj? Nekem Harry lett volna az aki kívül álló ebben a helyzetben és segíthetett volna, ehelyett ott hagytam, és most cseszhetem, mutatom magam erősnek, miközben mindenki tudja, hogy nem vagyok az. Legalábbis majdnem mindenki. Megvisel a terhes élet, a hátam folyton fáj, illetve a sok rosszul lét, és akkor az Ő hiánya is. Talán egyszer elárulom neki, hogy terhes voltam, talán..
-Stacy és mi lesz a neve a kicsinek? Egyáltalán fiú vagy lány? Árulj el mindent-lelkesen beszélt Danielle.
Elmosolyodtam.
-Kislány és Collins. Harryvel azt beszéltük még régen, ha egyszer lesz egy kislányunk Collinsnak fogjuk elnevezni, és hiába tetszik más ezer név, tartom magam ehhez-mosolyogtam.
Dani idétlenül mosolygott, annyira szép amikor mosolyog. Liam megérdemli őt.
Dani mesélt még a srácokról, El-ről és a többiekről akiket kint hagytam, elmesélte, hogy William Louis kisfia már elkezdett járni, és egyre többet beszél, illetve hogy Liammel ők is tervezik a közös gyermeket.
Danielle minden kis szaftos sztorit elmesélt magáról és Liamről, illetve a többiekről is. Hiányzik London, és a srácok. Hiányoznak, nagyon is.

**

Danielle másfél hónapja ment el. Miután elment az idő annyira gyorsan telt. Collins megszületett, és azóta az életem legszebb éveit töltöm.Gyönyörű mosolya van, olyan mint Harryé, szőke kis pihék fedik feje búbját, szemei szikrázó zöldeskék. Leggyönyörűbb kislány akit valaha láttam, ami vicces mert minden szülő ezt mondja a saját gyerekére, de ha nem ő lenne a gyermekem is ezt mondanám úgy érzem. Ahogy telik az idő, minél inkább el akarom hívni Harryt és elmondani neki, de nem tehetem. Azzal mindent elrontanék újra, és fájdalmat okoznék neki. Harry és én soha többé nem fogunk találkozni, és ez így van rendjén. Azt hiszem.
Ülök a ringatós székemben, és Collinst etetem, miközben az ablakon legördülő eső cseppeket figyelem ahogyan versenyeznek. Hideg van és az egyetlen dolog ami éltet az a gyönyörű kislányom. Édesanyám az egyetlen aki jelen pillanatban tud nekem segíteni, még akkor is ha nem díjazta ilyen korán a terhességemet, de egy óvatlan pillanat és megtörtént. Anyu össze van törve édesapám halála óta, komoly szerelem volt az övéké, talán olyan mint az enyém és Harryé. Komolyan szerelmes vagyok belé még most is, hogy ő az-e nem tudom. Több hónap elteltével sem tudom kiverni a fejemből és tovább lépni.
Gondolat menetemből egy halk kopogás ébresztett fel.
-Bejöhetek?-lágy hang szólalt meg kívülről.
Bella az.
-Gyere persze-szóltam.
Bella bejött, és leült az ágyra törökülésbe, kezeit pedig támasztásra használta a háta mögött.
-Annyira édes ahogyan alszik-mosolygott miközben Collins-t vizslatta.
-Az-mondtam.
-Vigyázhatok rá amíg esetleg te elmennél felújítani a ruhatárad. Nem gondolod?? Illetve Collinsnak is lehet, hogy újítania kéne, ugyanis ő egy lány, nem egy fiú, Stacy. Kék és sötét ruhákat adsz rá, nem hogy rózsaszínt meg szoknyákat meg ilyeneket. Na érted?-édesen magyarázott, de igaza volt.
-Holnap elmegyek, de Collins is velem jön, hogy tudjam mi tetszik neki, legközelebb viszont vigyázhatsz rá? Oké?-egyeztem meg vele.
Bella elmosolyodott, majd kiment és telefonálni kezdett. Igaza van, tényleg fiúként öltöztetem, egyetlen egy virágos ruhácskája van, de az is inkább fiúsabbnak néz ki még akkor is ha a lány részlegen vettem neki. Holnap mindenféleképpen elmegyek vele vásárolni. Előkészítettem neki az esti fürdőzésre a vizet, míg anyu megcsinálta a vacsorát. Megetettem kicsi lányom, és ágyba tettem, remélve egész éjjel aludni fog.Miután meggyőződtem, hogy elaludt, lementem anyuékhoz enni valamit mert farkas éhes voltam.
Anya málna szirupos palacsintát készített tejszínhabbal a tetején. Leültem mellé és Bella közé. Gyorsan kezdtem falni az ízletes tésztát, egyik kedvencem.
-Holnap bemegyek Collinsal a városba, veszek néhány új cuccot magunknak-mondtam miután lenyeltem a falatot.
Anya mosolygott. Miután befejeztük a vacsorát lefürödtem, és gyorsan ágyba dobtam magam.

Másnap

Reggel az ablakon átverődő fények, és a madarak halk csiripelése ébresztett. Collins még aludt, addig én gyorsan megmosakodtam, és felöltöztem. Ezután bepakoltam a táskámba a pénztárcám és a telefonom, illetve a személyi adataim, köztük a jogsim, a személyigazolványom. Collins is mozgolódni kezdett.
-Kicsim, inkább hagyd itt Collinst, még csak most kelt fel, nyűgös lenne, majd vigyázunk rá Bellával-jött be anyu a szobába.
-De akkor hogyan vásároljak neki?-húztam fel az egyik szemöldököm.
-Tudod a méretét nem? Akkor úgy, ő úgysem tud mit mondani, és legalább magadra is tudsz vásárolni-magyarázta.
Igazuk volt, Collins marad.
-Akkor majd jövök-mosolyogtam és lementem a kocsihoz. Kiparkoltam és már indultam is. Elsőnek bababoltokba mentem, és rózsaszín ruhácskákat és szoknyákat vásároltam. Felsőket és takarót is vásároltam a hideg telekre. Ezután élelmiszer boltba mentem és mindent megvettem ami a héten kelleni fog, úgymond feltöltöttem a hűtőt.Fizetés után a valutás előtt jöttem el, a font értékét mutatták.Vissza gondoltam, amikor még kint éltem, mindenre ami velem történt ott, kint Londonban. A legjobb pillanataimat ott éltem meg, és ezt tönkre tettem. Tudom, hogy még szeretem Harryt, sőt tudom, hogy egykor szerelmes voltam Louisba, de ez egy röpke pillanat volt, nem fogható ahhoz a vonzódáshoz amit Harry iránt éreztem. Nekem ő volt mindig az a pasi, akiért mindent megtennék, még most is, hogy 1 éve nem követem minden lépését, így is, hogy azt sem tudom mi van vele. Hary rengetegszer hívott, keresett, de nem reagáltam, úgy gondoltam így könnyebb lesz. Gondolat menetem végén megráztam a fejem, és a kocsihoz indultam.Bepakoltam a cuccokat, majd a kocsit a helyére tettem, és beültem a saját kocsimba. Haza felé mentem, majd se kép se hang. 

Hónapokkal később

Semmire sem emlékeztem, azt se, hogy ki a csodálatos lányom édesapja, vagy hogy egyáltalán mi történt velem az utóbbi 20 évben. Semmire nem kaptam választ, anyuék mindig mutatgatják a fényképeket, amikről még így se ugrik be sok minden. Azt mondja, egy Harry nevezetű srác az apja a lányomnak, de nem tartom vele a kapcsolatot jó ideje.  Harry egy piszok helyes pasi, nem értem miért szakítottam meg vele a kapcsolatot, kívülről nézve nagyon is jó embernek tűnik, de lehet nem szeretett és ezért szakítottam, Vele. Furcsa álmaim is voltak vele, például, hogy a színpadon énekelt Ő, és én meg még más lányok a színpad mögül csápoltunk, és énekeltük a dalait. De nem csak ő volt a színpadon, mellette még négy másik srác. Semmire sem emlékszek, utálom magam.
A nap szépen sütött, így elhatároztam elmegyek Collinssal sétálni. Baba kocsiba helyeztem a kicsit, majd elmentünk a játszótérre.  A madarak csiripeltek, Collins pedig élvezte, ahogyan az emberek megfigyelik, és néha leállítanak minket, hogy "Milyen édes ez a baba". Persze, hogy édes rám ütött, és ez csak szerény egoizmus. Sokat sétáltunk. Megálltunk az egyik parknál, leültem az egyik padra, míg Collins csak nevetett a mackó plüssén ami hangot ad ki ha megfogja a fülét. Imádom ahogyan kacag, mindig jó kedvre derít. A távolba nézek és nem hiszek a szememnek. Ő az? Ő nem lehet, anya azt mondta, hogy ő Angliában él, és nem kell ahhoz amnézia hogy tudjam biztos nem itt van Anglia.Folyamatosan engem néz. Zavar a tekintete, gyönyörű zöld szemei szikráznak ahogy közelebb ér, és megáll előttem. Gödröcskéi csábos mosoly erejéig megvillantak.
-Szia-illedelmesen köszönt.
-Szia-köszöntem miközben felálltam.
-Harry vagyok, Harry Styles-nyújtotta a kezét.
-Stacy Knight-kezet ráztam vele.
Hirtelen beugrott egy kép ahogyan a kezünk össze ért, ő volt az aki miatt a legboldogabb pillanataimat töltöttem el Angliában, és ő volt az aki miatt a poklot is megjártam többször is. Nem látszott mérgesnek amiért elméletileg nem mondtam el neki, hogy van egy lánya. Emlékszem arra ahogyan elhagytam Angliát, nem miatta, hanem édesapám betegsége miatt, most már emlékszem. Ő semmi rosszat nem tett.
-Lenne kedved vagyis kedvetek ezzel a gyönyörű kislánnyal fagyizni? Én fizetem-invitált minket.
Collins elmosolyodott ahogy Harry ránézett. 
-Ez azt hiszem egy igen-t jelent-kuncogtam.
A legközelebbi fagyizóba mentünk. Harry nem kérdezte milyet kérek, csak vett nekem egyet. Epreset és csokis kekszet. Kedvenceim.
-Honnan tudtad hogy ez a kedvencem?-néztem rá.
-Tudtam, megérzés-halkult el.
-Leülünk?-kérdeztem meg.
Bólintott majd egy sarokba lévő jobban elzárt térre ültünk le, az emberek itt annyira nem vettek minket észre, de több fiatal is megbámult.
-Stacy nekünk beszélnünk kellene-nézett a szemembe.
Zavarba hozott, nem bírok a szemébe nézni. Érzem ahogyan a pír elfedi az arcom, és az eddigi normális bőr színem most már egy piros színárnyalatba jelentkezik.
-Még mindig ugyan olyan vagy mint régen. Sosem szeretted ha néznek, olyankor zavarba jössz és a földet nézed, ahogyan most is-kuncogott.
-Régen?-néztem fel.
Harry lenézett a fagyijára, és a zöld almásból nyalt egyet.
-Harry mi volt köztünk régen? Mi-miért jöttem vissza? Mi történt?-halmoztam a kérdéseimmel.
-Együtt voltunk 1 évig, sok veszekedéssel és boldogsággal körül véve. Többször is elhagytál, azért mert egy barom voltam. Nem mindig igazodtam ki az érzéseiden mindig, nem tudtam mi jár a fejedben, ahogyan most sem. Csak nézel a gyönyörű kék szemeid rikítanak mint mindig, de nem tudom mire gondolsz vagy mi jár a fejedben. Tényleg szerettük egymást, mindent megtettünk volna a másikért, de voltak pillanatok mindkettőnk életében amikor a háta közepére se kívántuk egymást. Nem tudom emlékszel-e még a rengeteg kalandunkra, és azokra a dolgokra amiken keresztül mentél, nem a jó szemszögből, én végig melletted voltam, amikor tudtam ott voltam és amikor nekem fellépés vagy interjú volt, volt olyan hogy arról is elmentem csak hogy láthassalak és melletted lehessek. Túl sokat beszélek-pirult el és rázta meg a fejét.
Szóval tényleg szerettük egymást. Talán normális ha egy kapcsolatban sokat vitáznak az emberek, de mi ahogyan elmondta azt vettem le, hogy mi eldobtuk a kapcsolatot.
-Hogy jöttél ide? Honnan tudtad hogy itt vagyok?
-Danielle mindenről beszámolt. Ő mondta mindig hogy mi van veled, mivel vele tartottad a kapcsolatot. Tudnom kellett hogy vagy, még mindig fontos vagy nekem így 1 év után is Stacy. 

Az idő gyorsan telt miközben beszélgettünk. Collins már mélyen aludt. Órámra pillantottam, este fél7. Haza kellene mennem. 
-Mennem kell Harry-szóltam hozzá.
-Haza kísérlek-udvariasan állt fel és segített nekem is felállnom a székről.
Harry egész úton a babakocsit tolta, így én csak sétáltam mellettük. Annyira rendes és közvetlen volt velem és Collinssal is amíg be nem aludt a kicsi. Sajnáltam amikor megláttam a házunkat, tudtam hogy ő elmegy és talán nem látom többet. Segített felvinni a lépcsőn a kocsit majd rám nézett és elmosolyodott.
-Meg fognak ölni amiért nem mentem ma próbára-kuncogott-De egy percét nem bántam meg. Annyira örülök hogy újra láthattalak Stacy-szorosan magához ölelt és újabb kép jelent meg. 
A műtétre emlékszem akkor ölelt meg így, úgy szorított mintha soha többé nem látott volna, most ugyanezt érzem. Fejét a vállamnak döntötte, majd rám nézet és megcsókolt. Nem ellenkeztem, ahogyan minden eszembe jutott. Ajka most is puha volt. Mindenre emlékszek. Tudom miért titkoltam el a terhességem. Emlékszem az első csókra, az első randira, a balesetre ami Niallel történt majd a csodára, az amerikai útra a lányokkal és a fiúkkal, a One Directionra, a baba parámra, a szakításainkra, az együttlétekre, mindenre emlékszem, mind ehhez Harryre volt szükségem.
-Még mindig szerelmes vagyok beléd Stacy-nézett rám Harry.
-Mindenre emlékszek már Harry-néztem rá.
Elmosolyodott majd szólásra nyitotta a száját.
-Nekem mennem kell. Örültem a találkozásunknak Stacy, remélem nem utálsz az előbb történt miatt-mondta halkan-Jóéjt neked.
Harry lesétált a lepcsőn majd a sötétbe kezdett sétálni vissza felé. Nem bírtam nézni ahogy elmegy.
-Harry-kiáltottam utána majd hozzá szaladtam.
Megfordult és felém sétált.
-Szeretlek Harry, nem mehetsz el, nem akarlak újra elveszíteni-bújtam hozzá, erősen szorítottam magamhoz ahogyan ő is szorított. 
Könnyeztem, nem akartam elengedni, újra nem fogom hagyni. Szeretem 1 év után is. 


*Vissza tekintés Vége*

-Stacy kellj már fel- éreztem ahogyan Eleanor bökdös.
Kinyitottam a szemem, és Danielle, Collins a szüleim és Collins meg a gyerekek álltak körülöttem. 
-Mindjárt esküvő és te alszol?-nevetett Dani.
A fali órát néztem és 3 óra volt, 2 óra múlva pedig esküvő. Mindenki sürgött forgott körülöttem, egyedül én voltam nyugodt. Én nem hittem el hogy ez a nap is eljött.  Csak ültem a kanapén amíg anyának már javában csinálta a haját a fodrászom, aztán jobbra pillantottam és William és Collins játszottak, ők is boldogok voltak. Az ajtó kinyílt, a hangjára lettem figyelmes, Niall és Zayn néztek be hozzánk. A csokrot hozták el nekem, egyszerűen gyönyörű színes rózsákból volt összerakva, itt-ott egy gyönggyel díszítve. Zayn megölelt, majd csak mosolygott.
-Perrie már úton van, ő is nagyon izgatott-mesélte.
-Nagyon várom már!-örültem, hogy Perrie is eltud jönni. 
Az újságok tele voltak a hírrel, hogy "Harry újra összejött egykori barátnőjével", és az újabb címek pedig "Harry Styles megnősül",én lehetek az a szerencsés aki hozzá mehet. Mindenem feláldoznám érte, és már 2 napja nem láttam. Amolyan babona miatt, hogy az esküvő előtt a vőlegény és a menyasszony nem találkozhat egymással. Nagyon hiányzik. 
-Stacy azonnal menj fürdeni!-utasított Eleanor, aki már javába készen volt a sminkjével és a hajával. 
-De annyira jó nézni titeket, ahogyan készülődtök, olyan boldog mindenki-mosolyogtam. 
-Szóval nem akarsz hozzá menni Harryhez? Csak nézni ahogyan mi készülődünk? Erről lenne szó?-vetette a kérdést Eleanor, én pedig berohantam a fürdőszobába.
Hallottam ahogyan nevettek a hátam mögött. Levettem a ruháim és a szennyes kosárba dobtam őket. Megnyitottam a csapot és miután megbizonyosodtam elég kellemes a víz beszálltam alá. Hajam kiengedtem és hagytam hogy a hátamnak csapódjon. A samponomért nyúltam ami enyhén rózsás illatú volt, ő mondtam már, hogy a rózsa a kedvencem? Alaposan megmostam, majd a tusfürdőmért nyúltam ami szintén rózsa illatú volt. Leöblítettem magamról a habot, és gyorsan leborotváltam a lábam, a hónaljam, és mindent ahol egy szál szőr is van. Elzártam a csapot, és egy rózsaszín törölközőbe burkoltam magam, hajamra pedig fehér színű törölközőt tettem.Megtörülköztem és felvettem fehér fehérneműmet, és egy fehér pánt nélküli melltartót.Felvettem rá egy köntöst majd kimentem a többiekhez. Már csak másfél óra. Félek kifutok az időből, tényleg elbaltáztam. Siettem. Mire kiléptem a fürdőszobából mindenki készen állt. Gemma és Anne is itt voltak, nyakukba ugrottam amikor megláttam őket is. Nagyon örültem. 
-Siess a hajadat meg kell csinálna-hajszolt a fodrászom. 
Megszárítótta és valamiféle csodát művelt a hajammal. Azt hittem sosem lesz ilyen szép a hajam. Háromnegyed órába telt a hajam készítése, illetve közbe ki is sminkeltek. Utoljára a modellkedésemnél foglalkoztak ennyien velem egyszerre. Miután készen lettem gyönyörűnek éreztem magam, különlegesnek, és felszabadultnak. Életem legszebb napja, most tudom. Amikor megfordultam és az emberekre néztem akik őszintén szólva már készen voltak, mosolyogva vizslattak engem, Anne elsírta magát. 
-Fel kellene venned a ruhát-mondta kedvesen anyu.
Anyu szemében is láttam a könnyeket, de erős volt nem hagyta magát. Igaza volt a ruha az ami hiányzik. A lányok segítettek nekem a ruha felvételében és a cipő felvételében is. A fátylat anya rakta a hajamra és rögzítette oda. A tükörbe néztem, és láttam a hátam mögött lévőket, mindenki sírt, vagy legalábbis könnyes volt a szeme. Anya se bírta tovább ő is elsírtam magát, és lassan én is a könnyeimmel küzdöttem. Bella, húgom jött felém egy dobozzal a kezébe.
-Egy dolog azt hiszem hiányzik-nyújtotta át a dobozt.
Kinyitottam és az a nyaklánc volt benne amit anyukám viselt az ő esküvőjén. Bella a nyakamba láncolta, és megölelt. 
-Nagyon sokáig legyetek Harryvel boldogok-suttogta.
Szavaira majdnem sírni kezdtem, annyira boldog vagyok, és ezt mindenki tudja aki ma itt van velünk. Kivéve Apát, aki most az égből figyel engem, büszke lenne rám, azt hiszem. Faliórára pillantottam, és már csak fél óra van kezdésig. Mindenki elindult lefelé elfoglalni a helyeket, én pedig egyedül maradtam bent a szobába. Danielle, Eleanor, Perrie és Sophie voltak a koszorúslányaim, és Collins volt a Főkoszorúslány Williammel az oldalán. Az ablak mellett foglaltam helyet. Néztem ahogyan az üres székek megtelnek emberekkel, és lassan már csak az én és Harry ülőhelye marad szabadon.A zene felcsendült, már nincsen 10 perc sem kezdésig. Láttam ahogyan elsőnek Louis és Eleanor vonulnak be, mögöttük Liam és Danielle, majd Zayn és Perrie, illetve Niall és Sophie. Utánuk Harry lépkedett nagy mosolyokkal az oltár elé, a lányok az én oldalamra, a fiúk pedig Harry oldalára álltak be. Annyira jól nézett ki Harry a zakójában, ahogyan megvillantotta fogait, ahogyan a haja állt, minden tökéletes volt, és indulnom kell lefele. Anyu jött be az ajtón Anne-nel együtt.
-Gyere, itt az idő-mosolyogtak rám.
Összeszedtem magam és már az ajtó előtt álltunk. Két karomra fogtam őket, Anne olyan mint a második édesanyám, mindig segített és mellettem állt. Ők kísérnek az oltárhoz. A zene felcsendült, a vendégek felálltak és az ajtó kinyílt. Mély levegőt vettem a szívem egyre hevesebben vert ahogyan megláttam Harryt ahogyan szemünk találkozott. Lassan elindultunk a férfi elé akiért életemet oda adnám. Láttam ahogyan Harry könnyeivel küszködött, nem bírta levenni rólam a szemét, és én sem róla. Amikor elé érkeztünk, két oldalról kaptam egy-egy puszit, majd Anne helyet foglalt, és anyu még szorosan átölelt és újabb puszit nyomott arcomra, majd ő is leült a helyére. Harry a kezét nyújtotta, megfogtam és maga mellé irányított. Elkezdődött a szertartás, Harry engem nézett, többször nézett rám mint a papra.
-Gyönyörű vagy Stacy! Életemben nem láttam még nálad szebbet-suttogta.
Elmosolyodtam. Hallgattam ahogyan a pap elmondja imáit, és szembe kellett fordulnunk Harryvel, megfogtuk egymás kezét, és a pap után mondtuk a szöveget.
-Én, Harry Styles, fogadom, hogy hűségben, betegségben, gazdagságban szegénységben, amíg világ ez a világ, szeretni foglak, történjen jó vagy rossz dolog mindig szeretni foglak.Fogadd-e gyűrűt örök hűségem és szerelmem jeléül. Szeretlek Stacy.
-Én Stacy Knight, fogadom, hogy hűségben, betegségben, gazdagságban szegénységben, amíg világ ez a világ, szeretni foglak, történjen jó vagy rossz dolog mindig szeretni foglak. Fogadd-e gyűrűt örök hűségem és szerelmem jeléül. Szeretlek Harry.
-Csókoljátok meg egymást-mondta a pap.
Harry olyan érzékien csókolt meg, mint még soha. Csókunkba beleremegett a lelkem is, és az érzés a testemet is átjárta. Csókunk 1 perc hosszúságú lehetett, miután ajkaink elváltak a vendégek tapsolni és állva éjjeneztek. 
Ezután a vacsorára mentünk. Beléptünk Harryvel a terembe, és konfettik, virágok szóródtak ránk, nagy éjjenezés, és ujjongás közepette. Boldogok voltunk, újabb hitvesi csókot ejtettünk, majd felhangzott Whitney Houston- I will always love you című zenéje, és Harryvel mi kezdtük el az első táncot. Minden gyönyörű és romantikus volt. Itt vagyok én 23 évesen a világ legboldogabb embere ként. Boldog vagyok és szerelmes, mindent Harrynek köszönhetek. Az életemet. Mindent.
-Szeretlek Stacy, örökké-suttogta fülembe tánc közbe.
-Én is szeretlek Harry, mindig is szeretni foglak-viszonoztam.
Szeretjük egymást, és együtt leszünk örökké, boldogok vagyunk.

2014. március 20., csütörtök

Novella.

Sziasztok!
Újra jelentkezem immáron egy Starry novellával. A blog csoportban több variáció közül lehetett választani, és a legtöbben az esküvőre tették a voksukat, a második pedig az elmúlt 1 évről szólna ami közben Harry és Stacy nem voltak együtt. Itt is megkérdezem. Ki melyiket olvasná el szívesen?
Választások:
-Az esküvő
-Az 1 év ami alatt Stacy terhes volt és Harry nem tudott róla

Puszilok mindenkit, és várom a kommenteket. :)

2013. december 29., vasárnap

Epilógus avagy utolsó rész. 2//13.rész.

- 1 évvel később -

Lassan 1 éve, hogy ott hagytam Londont, és az életemet, most pedig Magyarországon élek, a gyönyörű kislányommal akit Collins-nak neveztem el. Harry vonásai ismerhetőek fel az arcán, gyönyörű zöld szemek, formás száj, göndör haj. Alig 2 hónapos még, de már tudom, hogy Harryre hasonlít, és ő erről mit sem tud. Nem tud a gyermekről, nem tud arról, hogy új életet kezdtem apám halála után. Danielle eljött hozzám, körülbelül 3 hónapja, és akkor beszélgettünk erről, ő az egyetlen aki tudja, hogy terhes voltam, Harry gyermekével. 
-Anya elszaladok a boltba, veszek ezt azt Col-nak-szaladtam le a lépcsőn miközben a kabátom már javában rajtam volt.
Felkaptam a kocsi kulcsot majd kocsiba ugrottam és már mentem is. Gondolatban összeszedtem az összes dolgot, amit ma meg kell vennem. Bementem néhány bababoltba, vettem ruhákat Collinsnak, főleg rózsaszín ruhákat, és szoknyákat. Tudom, hogy én is mindig szoknyás voltam, mint, hogy gatyás, az utóbbi éveimben, a jó utóbbi 10 évemben, szerettem meg a nadrágot. Aranyos felsőket, és meleg takarót is vettem neki, jól jön a hideg teleken. Ezután egy élelmiszer boltba is beugrottam, vennem kell néhány dolgot otthonra is. Leparkoltam az egyik bejárathoz közel eső parkolóba, majd bezártam a kocsit. A 100 forintost bele helyeztem a kocsiba, melytől kivehettem a kocsit a bevásárláshoz. Elsőnek az üdítők felé sétáltam,majd édességek, és vettem a kihagyhatatlan gabonapelyhet amit szinte minden reggel eszek. Miután a pénztárnál méteres sor állt, tettem még egy pár kört az üzletben, hátha mire vissza érek újra, kisebb lesz a sor. Sikerem lett. Összesen 2 ember állt előttem, így aránylag hamar végeztem. Fizetés után, a valuta váltó mellett haladtam el, és éppen a font értékeit mutatták. Vissza gondoltam, amikor még kint éltem, mindenre ami velem történt ott, kint Londonban. A legjobb pillanataimat ott éltem meg, és ezt tönkre tettem. Tudom, hogy még szeretem Harryt, sőt tudom, hogy egykor szerelmes voltam Louisba, de ez egy röpke pillanat volt, nem fogható ahhoz a vonzódáshoz amit Harry iránt éreztem. Nekem ő volt mindig az a pasi, akiért mindent megtennék, még most is, hogy 1 éve nem követem minden lépését, így is, hogy azt sem tudom mi van vele. Hary rengetegszer hívott, keresett, de nem reagáltam, úgy gondoltam így könnyebb lesz. Gondolat menetem végén megráztam a fejem, és a kocsihoz indultam.Bepakoltam a cuccokat, majd a kocsit a helyére tettem, és beültem a saját kocsimba. Haza felé mentem, majd se kép se hang.

-Pár hónappal később-

Az orvosok és a szüleim szerint a balesetem óta, aminek persze nem én voltam a hibása, komoly amnéziát okozott. Kezdem belátni, fogalmam sincs arról, mi történt velem az elmúlt 20 évemben. Nem tudom, kié a gyermekem, anyuék szerint valami Harry nevezetű srác-é, életemben nem hallottam még egy ilyen nevet sem, de az biztos, hogy dallamosan cseng minden este a fülemben ez a név. Néztem az elmúlt év fényképeit, és rengeteg minden kiesett. Elméletileg Angliában éltem sokáig, de eljöttem. Anyu elmondta, hogy édesapámat a múlt évben vesztettem el. Mindent elmesélt, de nekem az egész egy mesébe illő sztorinak tűnik., mint egy igazi mese, tele izgalmakkal. Rengeteg képen egy göndör hajú sráccal vagyok, eszméletlen helyes, és anyu azt mondja, ő Harry. Ha ő az, piszok mázlista lehettem. Azt is elmondta, hogy én hagytam ott saját döntésből és sokáig keresett. Biztos szerethetett, és biztos bunkó volt, ha egy ilyen pasit ott hagytam. Nem tudom mi volt vele, de akárhányszor ránézek különleges érzés fog el, olyan amilyet nem éreztem még. Álmaimban is sokszor megjelenik, például a tegnapi álmomban, egy koncerten voltunk, és ő volt aki állt és énekelt. Boldog volt. Röstellem amiért semmire sem emlékszem, utálom magam emiatt.
-Stacy-nyitott be édesanyám az ajtón-Menjetek el Collins-sal sétálni, jót fog nektek tenni egy kis levegő-utasított.
Halvány mosolyt mutattam, majd Collinst bele tettem a baba kocsiba és elindultunk.  A napsugarak égették a bőröm, meleg van, nyár van, körülbelül 40 fok lehet. A madarak csiripeltek, Collins pedig élvezte, ahogyan az emberek megfigyelik, és néha leállítanak minket, hogy "Milyen édes ez a baba". Persze, hogy édes rám ütött, és ez csak szerény egoizmus. Sokat sétáltunk. Megálltunk az egyik parknál, leültem az egyik padra, míg Collins csak nevetett a mackó plüssén ami hangot ad ki ha megfogja a fülét. Imádom ahogyan kacag, mindig jó kedvre derít. A távolba nézek és nem hiszek a szememnek. Ő az? Komolyan Ő az? Az nem lehet. Ő Londonban él, mit keres itt? Úristen felém közeledik. Rám nézett. Felém jön. Mit tegyek? Csábos mosoly terül szét az arcán. Megint engem néz. Nem veszi le rólam a szemét. Zavar a tekintete.
-Szia-illedelmesen köszönt ahogy elém állt.
-Szia-halkan köszöntem, majd felálltam eddigi ülő helyemről.
-Az én nevem Harry, Harry Styles-nyújtotta a kezét.
-Stacy Knight-Ráztam vele kezet.

-5 év múlva-

Az amnéziám elmúlt. Mindenre emlékszem. Harryre volt szükségem ahhoz, hogy tudjam mi volt velem. Már tudom miért hagytam el akkor, és tudom miért jöttem újra vissza hozzá. Ahogyan megcsókolt, és ahogyan a kezem fogta meg, minden agysejtem beindult és beugrottak szépen lassan a képek. Nem haragudott amiért eltitkoltam, hogy terhes vagyok, azt mondta Danielle mindent elmagyarázott neki, és megérti. Azóta Collins 5 éves, és a fiúnk David pedig már 2 éves.  Boldog család vagyunk. Londonban élünk, egy hatalmas házban. A One Direction azóta is egyben van, de ne nincs rendszeres fellépésük. A rajongóik nem hagyták őket cserben, mindig velük voltak. Ők igazi rajongók. Mindenben támogatják a srácokat, még így is, hogy mindenkinek van családja, vagy partnere. Zayn és Perrie 3 éve házasodtak össze, és van egy kislányuk Emily a neve, ők is itt Londonban élnek. Gyakran átjönnek hozzánk, ahogyan Louis és Eleanor is. Ők három csöppséggel büszkélkedhetnek, William már 6 éves, Rosette 4, és Carlos pedig 2 éves. Nem akarnak nagyobb családot szerintük épp elég 3 gyerek. Liam és Danielle is összeházasodtak, és Dani most várandós kis lányukkal akit Allison-nak fognak hívni, és ott van Niall aki Olíviával házasodott össze, és nekik is két gyermekük van, Kate és Cortez, ők pedig Írországban élnek, de gyakran lejönnek hozzánk Londonba. A szüleim is ide költöztek a táv miatt, így sokkal jobb, mert itt vannak mindig velem. Apu halála nehéz időszak volt, de anyu mára tovább lépett és összejött egy gazdag pasassal itt Angliában. Bella itt jár gimnáziumba, és ebben az évben fog érettségizni. Boldog vagyok itt. Tudom, hogy ez a helyes döntés. Minden csók után újra szerelmes leszek Harrybe, semmi képen sem hagynám őt újra elveszni. Az esküvőnk örökké a szívemben marad. Szeretem, és örökké szeretni fogom csak Őt.




-És ezzel a London 1D and me bezárta Kapuit-

Köszönöm nektek, hogy megírhattam ezt a blogot, és végig figyelemmel kísértétek Harry és Stacy változatos kapcsolatát, szeretlek titeket ♥♥

2013. december 27., péntek

2//Jobb ez így mindkettőnknek...12.rész.

Sziasztok! Eszméletlen kevesen írtok kommentet, de ezt elnézem mert EZ AZ UTOLSÓ RÉSZ.
Kérlek legalább ide kicsit többen kommenteljetek, miért volt nektek jó ez blog, mit okozott nektek, mit gondoltok az írásmódomról, ilyeneket, csak hogy tudjam, hova kell fejlődnöm.
KÉRLEK!

Szeretlek titeket <3 
Puszi Allison R.


Louis idegesen nézett Harryre, aki dühös tekintettel figyelt mindkettőnket. Féltem. Nagyon féltem.
-Louis mit mondtál? Mi történt? És mi az, hogy szerelmes vagy belé? Mi jogon szereted őt, amikor az enyém? Basszameg a kibaszott esküvődön vagyunk-dühösen beszélt, de a zene miatt aligha hallotta valaki. 
-Félre érted ezt az egészet-mosolyodott el Louis-Én nem vagyok belé szerelmes, én Eleanorba vagyok, és semmi nem történt-próbálta mosni a helyzetet.
Harry megrázta a fejét és neki dőlt a pultnak. Előre nézett, már nem engem vagy Louist, csak bámult a tömegbe.
-Hé, nyugodj le, félre értettél valamit. Elmeséltem Stacynek, hogy mennyire szeretem, de csak mint barát, én nem vagyok képes máshogy nézni rá, ezt értsd meg kérlek, felesleges féltékenykednek Rám meg főképp felesleges-nyugtatta Louis.
No csak, Louisból árad a hazugság, még, hogy felesleges féltékenykednie, főleg Rá. Cöh, ha tudná mi is volt. Louis elsétált én pedig egyedül maradtam Harryvel. A kezeim remegtek, most haragszik rám? Nem tudok mit mondani neki, most nem tudok, ez túl sok információ volt egyszerre, a fejem is megfájdul ettől. A kezemet gyorsan a homlokomhoz kapom, és összeszorítom a szemeim ahogyan egy fájdalom suhan át a fejemen. Harry rögtön észrevesz, és ijedten figyel.
-Baj van?-nézett rám.
Zöld szemei csillogtak, ahogyan a halvány fények érték az arcát.
-Csak a fejem megfájdult, biztos a zajok miatt-hadartam.
-Menjünk ki egy kicsit a levegőre.
Harry elől ment, én pedig mögötte kullogtam. A fejem tényleg fájt, fáradt vagyok. Lassan éjfél, nem csoda, hogy fáradt vagyok, soha nem voltam az a sokáig fent maradok. Pontosabban mindig olyan akartam lenni, de az alvókám mindig győzött. Az udvaron rajtunk kívül még egy pár volt, illetve Zayn egy számomra idegen pasival dumált, illetve dohányzott. Harry leült az egyik kőre, ami a falnak volt támasztva, míg én alig 2 méterre álltam tőle. Csend volt. Percekig csak a friss levegőben bíztam, hogy majd kiment ebből a helyzetből, azaz, hogy elmúlik a fejfájásom és vissza mehetünk. De mondhatni rosszabb lett, most már sajog is.
-Nem tudom hogyan jutottunk el idáig-törte meg a köztünk lévő csendet.
-Hogy érted?-néztem rá.
-Alig beszélünk egymással. Őszintén mikor adtam vagy adtál nekem csókot? Mikor történt köztünk komolyabb testi kapcsolat? Mikor öleltük meg egymást? Őszintén én nem tudom, de az utóbbi 1 hónapban csak élünk egymás mellett. Miért?-továbbra sem engem nézett.
-Ezt úgy mondod, mintha csak én tehetnék az egészről-néztem el a messzi távolba.
-Sajnálom, hogy így értelmezted, de én úgy gondoltam ez a kettőnk hibája, és tudod mi a szar?-nézett rám-Főképpen az én hibám-fejezte be és lenézett a földre.
Elmosolyodott, de ez a tipikus 'balfasz vagyok' mosolya. Leültem mellé a kőre, ruhám megigazítottam, hogy még csak senki nem lásson be se. 
-Hogy tehetném jóvá? Hogy?-nézett rám.
Zöld szemei belemélyedtek a szemembe. Megfogtam Harry kezét, összekulcsoltam az ujjainkat és halványan mosolyogtam rá. Talán még haragszok, de szeretem, és ez ellen nem tudok mit tenni.
-Azzal teszed jóvá, hogy velem vagy. Szeretlek Harry az összes hibáddal együtt, még akkor is ha abból rengeteg van-mosolyogtam őszintén, ahogyan Harry is.
-Szeretlek Stacy, és kérlek bocsáss meg mindenért, a hazugságaimért, és a flegma viselkedésemért. Nagyon fontos vagy nekem, és ezt te is tudod-puha csókot nyomott ajkaimra.
Nem hittem, hogy egy nap még újra megcsókol, vagy hogy újra kimondja, hogy szeret, de megtörtént. Boldog vagyok. Harryvel vissza mentünk a többiekhez, és hajnali 4 óra fele, vége lett a bulinak, így mi is haza mentünk. Harry hátamnak simult, úgy ölelt át.Puha csókokkal hintette be a nyakamat, majd a számat, és megtörtént.

Harry telefonja csörgésére ébredtünk fel mindketten. Homályos látásom csökkentettem azzal, hogy megdörzsöltem a szemeim, majd az órára pillantottam. Dél van. Harry morogva szállt ki az ágyból, és lépett el a gatyájához, ami a székre volt helyezve.
-Anya az-közölte velem.
Harry felvette a telefont, és kisétált a szobából. Fájt a fejem, a hátam, rosszul voltam. Pár perc telt el, és Harry vissza jött a szobába. 
-Elmegyek anyához, segítenem kell neki valamiben. Majd jövök, szeretlek-nyomott egy puszit a homlokomra, és elment.
Itt hagyott. Egyedül voltam ebben a hatalmas házban. Kimásztam az ágyból, és valami kényelmes ruhát vettem fel. Megmosakodtam majd a konyhába mentem ahol egy bögre teát készítettem. Yorkshire teát készítettem, az a legfinomabb tea. Miközben a teám iszogattam, Harryn járt az eszem. Emlékszem amikor megismertük egymást, az első találkozásunkra, az első csókra, az első testi kapcsolatra, mindenre ami vele történt. Emlékszem mennyire szerettem akkor, és most mennyire szeretem, emlékszem miken mentünk keresztül. Ez a kapcsolat rossz irányba hajlik. Érzem. Mindent megtennék Harryért, ő életem szerelme, de nem hagyhatom, hogy olykor a fájdalom győzzön felettünk. Az utóbbi időkben mindig veszekedtünk, azelőtt ez sosem volt így. Háromnegyed év rengeteg idő. Az év eleje óta, nem is beszéltem a családommal. Szörnyű vagyok, mindig minden gondolatom Harry körül forgott, és Anglia körül, de ezen változtatnom kell. Nem hagyhatom, hogy végleg megutáltassam magam a családommal, amikor ők voltak azok akik mindig mellettem álltak akármilyen idiótaságot is tettem. Szeretem őket.Gondolkozás nélkül nyúltam a telefonomért, és anya nevét kerestem ki, majd tárcsáztam.Hosszasan csöngött, azt hittem soha nem veszi fel a telefont.
-Stacy?-szólalt bele.
-Anyu-mosolyogtam.
-Édesem, Úristen te vagy az? Rettenetesen hiányzol nekünk, kérlek bocsásd meg amiket a fejedhez vágtam, és gyere haza, könyörgöm-elcsuklott a hangja.
-Nem haragszom anya-lágyan mosolyogtam.
-Ó Istenem-sóhajtott bele.
-Anya ugye nem sírsz?-ijedten kérdeztem meg.
-Rettenetesen hiányzol, a tudat, hogy azt se tudtam mi van veled, kikészített. Nem tudtam, hogy jól vagy-e, semmit nem tudtam. Nem válaszoltál az sms-ekre, se a telefonjaimra. Azt hittem utálsz-hadarta.
-Jézusom, ki is mentek a fejemből. Egyszerűen minden összejött, és arra se volt energiám, hogy magammal foglalkozzak. 
-Stacy el kell mondanom valamit-komolyodott meg a hangja-Édes apádnak tegnap előtt rossz indulatú daganatot diagnosztizáltak.
-Erről én miért csak most tudok?-mérgemben felálltam az eddigi ülőhelyemről. 
-Apád nem akarta, hogy tudj róla. Tudja mennyire fontos neked Harry és Anglia nem akart bekavarni-magyarázta anya.
-Harry nem ok, ha a családomról van szó. Anglia meg főképpen nem! Haza megyek! Ne próbálj meg tartóztatni, úgyis megyek! Szia anya-vágtam le a telefont, majd az emeletre rohantam, össze pakolni a cuccaim. Harry remélhetőleg nem sokára megérkezik. 1 órája ment el, remélem nemsokára jön. Jól sejtettem az ajtó nyitódott, pár percel később Harryt fedeztem fel az ajtóban. Szipogtam miközben az utolsó bőröndömet is össze húztam. Harry értetlen fejjel figyelt engem.
-Stacy ez most mégis mi?
-El kell mennem-sírtam.
-Hova és minek? Stacy kérlek, ne sírj-ölelt magához.
-Harry beszélnünk kell-néztem rá.
Leültünk az ágyra és most már nincs vissza út. 
-Haza kell mennem, véglegesen. Szükség van rám otthon ezt meg kell értened-magyaráztam neki-Mindennél fontosabb vagy nekem, de otthon kell lennem. A szüleimmel már 3 hónapja nem beszéltem, és ma felhívtam anyát, szüksége van most rám-sírtam-Neked egyszerű mert neked itt élnek a szüleid, de engem több ország is elválaszt a családomtól. Te vagy és voltál a legjobb dolog az életemben, de mostanában ez a a kapcsolat egy romhalmaz. Tudom, hogy szeretsz, de mindkettőnknek be kell látni, olykor kemény fájdalmat okozunk egymásnak, és nem kellene egy jól működő kapcsolatban. Te vagy az első szerelmem, és te is maradsz, de el kell mennem. Kérlek értsd meg, és ne utálj a döntésem miatt-zokogtam.
-Nem teheted ezt velem-könnyezett.
-Kérlek ne haragudj rám-összeszorítottam a szemeim.
-Nem teheted ezt, azok után amiken átmentünk. Talán nem épp a legszivárványosabb volt a levegő körülöttünk, de hányszor voltak legjobb pillanataink, sokkal többször mint rossz-fakadt ki, majd leguggolt elém-Stacy én csak téged szeretlek, nem élném túl nélküled, nélküled egy kibaszott senki vagyok. Te változtattál meg, ezt a csodát nem akarom elengedni, kérlek ne hagy itt-könyörgött.
-Megnehezíted ezt az egészet-nyomtam egy puszit a homlokára, majd felálltam.
Tudom, minél tovább maradok, annál jobban akarom, azt hogy ne menjek, de tudom, hogy édesapámnak szüksége van rám, azok után amiket tettem velük, és ezt Harrynek is meg kell értenie. Talán nem fontos tudnia miért megyek haza, hogy miért akarok elmenni. Összeszedtem a bőröndjeimet, és utolsó pillantást vetettem Harryre, aki könnyes szemekkel figyelt, a földön ülve. Sírtam. Összetörtem. Fogalmam sincs, hogyan fogom kibírni nélküle, talán sehogy, de ennek a kapcsolatnak szerintem már nincs jövője. Lebaktattam a lépcsőn majd az előszobában egy utolsó pillantást vetettem a házra, és kiléptem az ajtón. A kulcsaimat a szőnyeg alá helyeztem, erről csak Harry tud, ha tud. Egy taxit fogtam, ami kivitt a reptérre, onnan pedig irány Magyarország. 

2013. december 20., péntek

2// Szeretlek. 11.rész

Sziasztok!
Szóval a bloggal kapcsolatban írok felülre, és kérek mindenkit, akinek egy kicsit is számít ez a blog, az olvassa el ezt itt felül is mert fontos dolgokat közlök! 
-Ez a blog Ebben az évben bezárul! Hihetetlenül sajnálom, mert ez volt az első blogom, de 100 rész felett járunk már, és lassan már tényleg minden megtörtént velük, úgy hogy nem ragozom tovább, ez a blog még ebben az évben bezárul!
-Körülbelül az epilógussal együtt, összesen 2 azaz Kettő rész lesz még!
Talán nem a legjobb híreket közöltem, de feleslegesen nem akarom húzni-nyúzni a blogot, remélem megértitek. Imádlak titeket!!

Imád és ölel mindenkit Allison R.


A szívem hevesen kalapált a mellkasomban. Most vagy elrontottunk mindent, vagy nem látott senki semmit. Végül is mióta állhatott itt? Mit látott? A kérdések a fejemben kavarognak. Az előttem álló Danielle-re pillantottam majd Louisra aki előttem térdelt. Ebből se jövök ki jól. Éreztem ahogyan az ajkaim még hevesen lüktetnek.
-Oké mi folyik itt?-vont minket kérdőre.
Louis rám nézett, és én is rá.
-Stacy sírni kezdett, én pedig jöttem és megvigasztaltam. Egy barátom sem lehet szomorú a társaságomban-vágta rá.
Dani kételkedő pillantást vetett rám, majd becsukta az ajtót és letérdelt mellénk. Mély levegőt vett, majd kifújta és a padlóról immár engem vizslatott.
-Mi bánt? Miért sírtál?-egyik kezével karomat kezdte el simogatni.
-Csak Harry, de nincs bajom..-kezdtem-Most már-fejeztem be, és Louisra pillantottam.
Danielle lágyan mosolyogni kezdett, majd felállt, és kezét nyújtotta felém. Segített felállni, és együtt hárman le mentünk a  többiekhez. Harry felpillantott rám, és aggódó tekintettel vizslatva kisírt dagadt szemeim. Leültem a kanapéra, úgy fél méterre Harrytől. Tudtam, hogy ez bántani fogja, hogy nem rögtön mellé ülök. Semmit nem tett annak érdekében, hogy megtudja mégis mi bajom, biztos vagyok abban, hogy tudja.
-Te sírtál?-nézett rám Eleanor ijedt tekintettel.
Megráztam a fejem és elmosolyodtam. Elsőnek Dani-re, majd Louis-ra pillantottam. Eleanor Louis ölében ült, annyira tökéletesek együtt, én meg pár perc alatt megint elrontottam mindent, még ha erről El nem is tud. Liam felállt, és Danielle kezét fogta erősen, miközben búcsúzkodtak tőlünk.
-Jobb ha mi is megyünk most-pattant fel Zayn majd  Perrie.
-Lehozom Willt, és akkor mi is mehetnénk Louis-magyarázta Louisnak El.
Hárman maradtunk. Én ott ültem a kanapén Harryvel egyetemben, és Louissal aki már az előszobából figyelt minket. Harry rám nézett, majd fújtatott egyet és felállt. Elment. Fel az emeletre. Most komolyan én vagyok a hibás? Térdeimet felhúztam, és karjaimmal átkaroltam. Fáj, hogy most haragszik, de én semmit nem tettem ellene, nekem kéne haragudni rá.


-1 hónap múlva-


-Harry készen vagy már?-idegesen kérdeztem meg miközben a cuccaimat  dobáltam be a táskámba.
Mindjárt 4 óra, ha így haladunk elkésünk az esküvőről, és azt se Louis, se El nem fogja nekem megbocsájtani. Egyébként Harryvel azóta sem igazán békültünk ki, azóta is titkolózik, alig mond el valamit, nagyon közel vagyok ahhoz, hogy véget vethessek ennek az egésznek, utálom a tudatod, hogy ennyire szeretem Őt, és így nem tudok ellenállni Neki. Harry mintha már nem szeretne annyira, nem félt, nem féltékenykedik, nem kérdezősködik, csak vagyunk.
-Készen vagyok, mehetünk-rohant le a lépcsőn Harry.
A kocsi felé futott Harry, hogy kiálljon a garázsból vele, míg én bezártam a házat. Izgatott voltam az esküvő miatt Eleanor és Louis rengeteget dolgoztak azon, hogy minden tökéletes legyen. Eleanor ruhája eszméletlen gyönyörű. Az anyukája, Dani, Louis anyukája és én voltam ott. Egy egyszerű sellő fazonú ruhát vett meg, ami kiemeli a tökéletes alakját, ami a szülés után is tökéletes maradt. Én egy egyszerű baba rózsaszín ruhát vettem fel, még anno Harrytől kaptam. Beszálltam a kocsiba, és Harry azonnal padlógázt adott a kocsinak, és a templom felé száguldottunk.
-Jól néz ki ez a ruha-dicsérte meg a Ruhámat.
-Kösz-halványan mosolyogtam.
Komolyan a ruhát megdicséri, de azt nem, hogy rajtam hogy áll?
A templom elé leparkoltunk, és gyorsan a tömegbe sétáltunk. Harryvel elváltunk, ő Louis szüleihez ment, én pedig beálltam Danielle és Liam mellé. Dani rám nézett és mosolyogni kezdett.
-Nagyon jól nézel ki Stacy-ölelt át.
-Te sem panaszkodhatsz, ez a ruha, te jó ég, eszméletlen-dicsértem vissza-Mikor jön Eleanor?
-Most-mutatott a kocsi irányába ami a sarkon fordult be.
Egy fehér tipikus angol taxival érkezett, gyönyörűen feldíszítve. A tömeg bement a templomba, még mielőtt El kiszállt volna, egyedül én Perrie, Olív és Danielle maradtunk kint, El szüleivel. Megigazgattuk Eleanor ruháját, és haját is.
-Gyönyörű vagy-mosolyogtam miközben a tincset söpörtem ki a szeméből.
A lányokkal gyorsan bementünk a templomba, és helyet foglaltunk, majd a felcsillanó esküvői dallamokra az egész templomban tartózkodó ember felállt. Eleanor apukája oldalán sétált az oltár felé, annyira gyönyörű volt. A legszebb menyasszony akit valaha is láttam. Lassan és kecsesen sétáltak, egy pillanatra Louisra pillantottam aki könnyes szemekkel figyelte az oltárhoz sétáló gyönyörű barátnőjét. Szereti őt!
Az esküvő megható volt, számomra kedves és vicces. Louis elfelejtette a szövegét amit direkt Eleanornak írt, és a kis cetliről olvasta el. Eleanor pedig elejtette a gyűrűt amikor Louis ujjára kellett volna felhúzni. Összeillenek, mindketten szerencsétlenek ha idegesek. A szertartás után át mentünk a lagzi helyszínére. Egy hatalmas épületbe mentünk, annak is  a legnagyobb termébe. A terem gyönyörűen volt feldíszítve, a székeken fehér pléd szerűség, amin egy rózsaszín szalag díszelgett. A falakon színes rózsaszín és kék lufik díszelegtek, illetve minden asztalon hatalmas virág csokrok. Mindenkinek meg volt a maga ülőhelye, én Harry és Zayn közt ültem. Kör asztalok voltak, így mi 8-an ültünk egy kör asztalnál. Louis és Eleanor pontosan mellettünk foglaltak helyet. Velük a családtagok ültek illetve a kicsi William. Mindenki elfoglalta a helyet, és az ajtón Eleanor és Louis sétáltak be kézen fogva.Mindenki sikoltozni és tapsolni kezdett.
-Íme Mr. és Mrs. Tomlinson-üvöltötte az egyik pasas a mellettünk lévő asztaltól.
Az újdonsült pár is elfoglalta a helyét, és felszolgálták a vacsorát. Rengeteg választék volt, lehetett enni sajt, illetve krémlevest is. A leves után érkezett a fő étel, rengeteg hús volt egy fatálon és köretből sem volt kevés. Mielőtt neki láttunk volna a másodiknak Louis felállt az asztaltól és megkocogtatta a poharát.
-Egy kis figyelmet kérnék-szólalt fel, majd mindenki őt nézte.
Megköszörülte a torkát Louis, majd rá nézett Eleanorra.
-Elsőnek is köszönöm azt, hogy ma ennyien eljöttek ide, hogy együtt élhessük át ezt a gyönyörű napot. Én vagyok a világ legboldogabb embere, talán lehet ezt rajtam látni is, az enyém a világ leggyönyörűbb lánya, és nekünk van a világ legédesebb fia is. Eleanorral rengeteg dolgon átmentünk, össze vesztünk-ki békültünk, de ez minden kapcsolatban elő fordult, és minden veszekedés után a legjobb dolog az volt amikor Eleanor mosolyogni kezdett és megkínált mindig kakaóval. Ő mindig mellettem állt, én pedig mellette, ez soha nem fog változni, bármi is törétnik majd velünk, én mindig támogatni és szeretni fogom, mert benne megtaláltam a társamat, a legjobb barátomat, a szerelmemet. Az életemet is cserébe adnám érte és a fiamért. Nagyon szeretlek Eleanor-nézett mélyen El szemébe.-Nos most én is majdnem megsirattam magam, de hiába ezen a napon már úgyis sírtam egyszer, szóval köszönöm, hogy eljöttek, és remélem jól fogják magukat érezni-fejezte be Louis.
A könnyeimmel küszködtem, ahogyan a mellettem lévő 500 ember is. Letöröltem a könnyeim. A következő ember aki felállt, Harry volt. Te jó ég.
-Én is szeretnék köszöntőt mondani, ha ez megoldható. Szóval talán én senkit nem fogok megsiratni, esetleg csak a nevetéstől, de ez jó hír. Nos én egy történetet szeretnék mesélni Eleanorról és Louisról. Eleanorral együtt jártunk gimnáziumba, egy évfolyamba jártunk, nagyon jó barátok voltunk. Aztán jelentkeztem az X-Faktorba, ami mit ne mondjak életem legjobb döntése volt, és találkoztam Louissal és a srácokkal is. Mi 5-en meghódítottuk a világot, mondják ezt a hírlapok, pedig nem. Mi magunkat hódítottuk meg, nem hittük el azt, hogy idáig eljuthatunk-kezdte fecsérelni a One Direction történetet, de Liam megköszörülte a torkát, jelezve, hogy ne erről beszéljen-Ja igen bocsánat. Szóval egy buliban voltunk amikor Eleanort is meghívtam, itt mutattam be őket egymásnak. Az első pillanattól kezdve meg volt köztük a vibrálás, már akkor tudtam, hogy össze fognak jönni. Eleinte Louis, már bocsánat, de egy beszari kölyök volt, nem mert kezdeményezni, jól megtanulta azóta. Szóval a lénye a sztoriból, hogy ők mindig tökéletesek voltak együtt, és emelem poharam az előtt aki elviseli Louis spontaneitását a fiúkon és rajtam kívül, habár mi is néha szívesen leütnénk-nevetett mindenki-de én büszke vagyok arra, hogy most itt lehetek köztetek, a legjobb és legcsodálatosabb emberek között. Emelem poharam Louisra és Eleanorra, és hogy majd 50 év múlva, ha vissza nézzük közösen a fényképeket, jusson eszetekbe, hogy milyen jó szöveget hoztam össze, köszönhetően a Louisról rám ragadt spontaneitásból.  Igyunk az ifjú párra-emelte fel a poharát, majd mindenki együtt mondta az utolsó mondatot, és bele ittunk a poharunkba levő pezsgőbe.
A buli hátra levő részében táncoltunk és buliztunk egy nagyot. Harryvel sokat táncoltam.
-Megyek iszok valamit-suttogtam Harry fülébe, mire csak bólintott.
Az italos pult felé mentem és egy kis puncsot öntöttem a poharamba. Louis is megszomjazhatott, mivel ő is egy pohár puncsot mert a tálból.
-Gratulálok-mosolyogtam rá.
-Köszönöm-mosolygott vissza-Nagy felhajtás mi?
-Ez a ti napotok, megérdemlitek. Habár lehet Harry beszédét kihagyhattuk volna-nevettem.
-Ja, mindig meglep az az idióta-rázta a fejét.
-Eleanor gyönyörű, szerencsés ember vagy Louis Tomlinson-néztem rá.
-Stacy nézd nekem mondanom kell valamit. Ez most már nem tűr halasztást-komolyodott meg a hangulata, és elém állt.-Szóval, én vagyok most a világ legboldogabb embere, de azt tudnod kell, hogy szeretlek, és nem úgy mint egy barátot-vallotta be.
-Louis ma van az esküvőd, komolyan most kellett ezt elmondanod?-kicsit akadtam ki.
-Nem fejeztem be. Amikor történt az a dolog, tudod, akkor jöttem rá, és bánt a tudat, hogy akkor nem mondtam el, de..
-Hogy mi történt?-jött elő az egyik fal mögül Harry ideges és komoly tekintettel.
Na ebből sem jöhetünk ki jól.


2013. november 18., hétfő

2// Mi folyik itt? 10. rész.

Liam némán állt előttem, én pedig összefont karokkal figyeltem, és próbáltam kihúzni belőle a dolgokat. Miért kell titkolóznia? Ettől a hajam tudnám tépkedni. Eleanornak beadhatják, hogy történt valami baleset (persze baleset, és megúszták, na ne)  de én nem hiszem el, miért is tenném? Olyan valószínűtlen ez az egész. Liam a földet bámulja, csak nem zavarban van?!
-Liam gyerünk-kicsit hangosabban szólítottam meg.
Liam rám pillantott és szája egy 'o' alakot formált. Ez az legalább ennyit kihúztam már belőle.
-Stacy ne haragudj ránk-kezdte és kezeit mellkasa előtt tartotta és mozgatta.
Felvontam a szemöldököm, és figyelmesen hallgattam a folytatást. Jól kezdődik.
-Tényleg volt egy repülő baleset, de se én, se Louis nem rajta. Mindketten a srácokkal voltunk-tört ki belőle a szó.
Te jó ég, hazudtak! Úgy tudtam, Istenem.
-Oké, akkor? Miért nem hívtatok minket? Mire volt jó ez az egész szar? Eleanor meg Danielle tudod mennyit sírt?-rontottam neki hangilag.
-Ne haragudj Stacy kérlek, mi nem szándékosan tettük. Ez..csak-akadt el.
-Csak? Csak mi? Kedvetek volt velünk szórakozni? Nem hiszed el mi volt itthon, amíg mi halálra aggódtunk magunkat. Úristen úgy tudtam, hogy ennek az egésznek semmi igazság alapja nincsen. Az elején még elhittem, de amikor megláttalak titeket, és egy sebetek sem volt. Ennyire hülyének néztetek minket?-kifakadtam.
Szemeimet forgattam, és a fejemet ráztam, úristen hittük ezeknek a hazugoknak.
-Stacy ezt te nem érted. Semmit nem tudsz miért kellett nektek hazudnunk! Szerinted nekünk jó volt hazudni nektek?-nézett rám és hunyorítva bámult rám.
-Nekünk? Liam az Istenért, mindenkinek hazudtatok! Átvertétek a rajongókat! Minket! A szerelmedet! Talán elmondhattátok volna csak nekünk, de még nekünk se szóltatok.
Liam nem szólt. Megrázta a fejét, és gúnyos mosolyt villantott, majd az ajtó irányába ment. Ez teljesen pasi dolog. Mindig lelépnek amikor éppen gondokat kéne rendezni. Argh Harry ezt nem ússza meg. Liam kiviharzott, közben Harry is bejött. Harry hatalmas 'o'-val jött felém, és kezeit derekamra helyezte, és puszit próbált arcomra adni. Amolyan 'nincs lelkiismeretfurdalásom amiatt, hogy a barátnőmet átvertem' arckifejezéssel állt ott előttem. Ellöktem magamtól, majd egyik szemöldökét felhúzta.
-Most mi van? Nem is örülsz, hogy itt vagyok?-nézett rám.
Harry összeráncolta a homlokát, és mélyebb hangon beszélt hozzám mint ahogyan szokott.
-De örülök, annak nem örülök, hogy átvertetek mindenkit-avattam be.
A konyha másik végében voltam, messze Harrytől, most nem akartam megölelni, inkább csak felpofozni a hazugságai miatt. Még mindig értetlen fejet vágott, pedig tudom, hogy tudja miről van szó.
-Te mégis miről beszélsz?
-Liam elmondott mindent. Te is megtehetnéd, hogy nem hazudsz nekem többet!-megerősítettem a nekem szót.
Megvakarta a tarkóját és rám nézett. Közelebb jött és alig pár centi volt köztünk.
-Igen? Tényleg tudni akarod?-suttogva beszélt.
Megállt bennem az ütő. Soha nem szólt még így hozzám, mint aki készen áll arra, hogy megöl. Nem félek tőle, soha nem bántott senkit, biztos nem velem fogja kezdeni. Óvatosan bólogattam és rá néztem.
-Sok mindenkit megvédtünk ezzel. Nem tudom Liam mit mondott, de elégedj meg ennyivel-kacsintott és puha csókot lehelt a homlokomra.
Kezeit újra a derekamon pihentette én pedig nem tudtam hova tenni ezt az egészet. Mi az, hogy ezzel sokakat megvédtek?? Mitől? Háború? Vagy mi? Nincs lényege ennek az egésznek. Azt hittem, hogy őszinték vagyunk egymáshoz, de ezek szerint ezt csak én látom így. Kezeit lehámoztam magamról és elhagytam a konyhát. Haragszom.

-Louis Tomlinson-

Láttam ahogyan Stacy kiront a konyhából, és kissé idegesnek tűnik. Mi történhetett? Nem szeretem ilyennek látni, pedig ilyenkor olyan szép, és ez a baj. Túlságosan is szép és..Istenem Louis kussolj. 
Eleanor mellettem ült, és a kezeimben a gyönyörű kisfiamat tartottam. Annyira hiányzott ez az egész, Eleanor, William, Stacy és többiek. Stacy nem ült vissza közénk, de mind a négyőnkre ránk nézett, és nem éppen volt boldog a tekintete. Felviharzott az emeletre, majd az előttem ülő Liamre néztem aki értetlen fejet vágott. Mi történt? Egy ajtó nyitódást hallottunk a konyha felől Harry nevetve ballagott ki. Oké ez egyre furcsább. Stacy majd kipukkan az idegességtől(?!) Harry meg nevet. Nos hosszú lesz ez a nap/hét, de rá fogok jönni. Harry leült Liam mellé, lábait a dohányzó asztalra helyezte és mosolyogva rázta a fejét.
-Harry?-nézett rá Eleanor.
-Majd megnyugszik-lökte a szavakat.
Szóval ők így oldják meg a gondjaikat. A kezeim közt lévő fiam sírni kezdett, gondolom megtelt  pelusa.
-Majd én kicserélem-mondtam és felmentem vele az emeletre.
Bementem a vendégszobába ahol ki van fejlesztve direkt az ilyen alkalmakra, ha jönnénk Ellel akkor legyen a kicsi fiúnknak. Lefektettem és gyorsan pelus cserét végeztem. Kezeimben tartottam még, és egy kicsit énekeltem is neki. Annyira nyugodt, és gyönyörű. Nagyokat pislog rám, majd abbahagyja és mélyen veszi a levegőt. Léteznek angyalok, mára elhiszem.Elsőnek Eleanor, majd Stacy most meg William. Nem hiszem el, ahogyan a kicsi fiam édesen szunyókált a kezeim közt, talán most elsőnek élhetem át az apa szerepét. Pár percig még ringatóztam vele, és énekelgettem neki, majd a kis ágyba helyeztem és figyeltem ahogyan veszi a levegőt. Kis mellkasa fel és le mozgott, megnyugtatott. Halkan lépdeltem ki a szobából, és az ajtót is óvatosan csuktam be magam mögött. A lépcső felé indultam elmerengve az élet nagy gondjain. A lépcső elejére érve, halk szipogást hallottam. Egyedül én meg Stacy vagyunk az emeleten, hiszen William már alszik. Elindultam a folyosó végére, ahol a vendégszoba található, óvatosan benyitottam. Bedugtam a fejem, és az ajtó mögött Stacy gubbasztott. Térdeire támasztotta a buksiját, és sírt. Sírt?! Leguggoltam mellé, lábaimmal becsuktam az ajtót. Ketten voltunk.
-Stacy, mi történt?-kérdeztem halkan.
Mélyen vette a levegőt, fejét nem emelte fel. Maradt tovább ugyanabban a pózban.
-Stacy kérlek-nyúltam az álla alá.
Felemeltem a fejét, és szemei dagadtak és pirosak voltak. Te jó ég, lemaradhattam. Csodálkozó tekintetemre, Stacy szólásra nyitotta a száját.
-Louis menj el-mondta.
Nem értettem. Miért? Mit tettem?
-Nem hallod?-emelte fel egy kicsit a hangját.
-Addig nem amíg el nem mondod mi bajod. Stacy tudnom kell, biztos nem megyek le addig a többiekhez, míg ki nem nyögöd-én is felemeltem a hangom.
Kénytelen lesz elmondani, nem adok neki úgysem más lehetőséget.
-Hazudtatok. Harry is. Te is. Mindenki. Átvertetek minket. Egyikőtök sem tudja milyen szar volt itthon gubbasztani, és francot se tudni rólatok. Jelen pillanatban utállak titeket-köpte a szavakat.
-Állj le, elhiheted nekünk is cseszettül nehéz volt, nem szólni nektek. Harry minden percben magánál tartotta a telefonját és a neved volt mindig a képernyőjén. Mindig hívni akart, de nem engedték. Nekem se engedték. Ne hidd azt, hogy mi szórakoztunk meg minden, tévhitben élsz ha ezt hiszed-kicsit durvábban beszéltem mint szoktam.
-Nem érted ugye? Titkon egy sms-t dobhattatok volna, hogy mondjuk ' Nyugi nincs baj senkivel, ne aggódj', de faszt sem tettetek, hagytátok, hogy a rajongóitok és mi is szenvedjünk. Szerinted a szüleid mégis mit hittek? Azt hitték halott vagy. El sem hiszem Louis. Miért hazudtok?-még jobban sírt.
Most igaza van. Anyáék tudták mi van velünk. Egyedül nekik szólhattunk.Talán jobb ha ezt Stacy nem tudja meg, ebből is balhé lenne.
-Sajnáljuk-ennyi telt.
-Louis mi történt?-remegve nézett rám.
Nem bírtam türtőztetni magam. Annyira csábító volt ahogyan kisírt szemekkel és dagadt ajkakkal engem bámul. Tudatomon kívül ajkaimat az övére tapasztottam. Nem lökött el, sőt egyik kezével a hajamba túrt. Lassan kezdtünk el csókolózni, mindennél jobb volt az a pillanat. Hirtelen egy ajtó nyílás zavart meg minket.
-Mi folyik itt?.


2013. október 28., hétfő

2// Mi történt? 9.rész.

Drága London 1D and me Olvasók!
Natalia Bowman vagyok, az Escape nevezetű blog írója, és Allison engem kért meg arra, hogy amíg Ő távol van tegyen fel a részt a blogra. Egy kicsit zavartnak érzem magam, ehhez hasonlót még nem igazán csináltam, szóval nem is szövegelnék tovább. Jó olvasást! Ne feledjétek a kommenteket, Allison soknak örülne!
ölel mindenkit, Natalia xoxo 

Az ablakon átszűrődő fények keltettek fel. Süt a nap. Állapítottam meg egy nyújtózkodás közben. Mellettem Danielle még alszik, így gondolom Eleanor is. Megdörzsöltem a szemeim és halkan kiosontam a szobából. Lesétáltam a lépcsőn, majd a nappalin keresztül a konyhába. A konyhába érve, egy bögrét vettem elő az egyik szekrényből. Felmelegítettem benne egy kis vizet, majd egy Twiggins teafiltert dobtam bele. A pultnak támaszkodtam, és emelgettem a filter végét. Elgondolkoztam. Az ablakon kinézve bámultam az utat. Vajon hol vannak most? Miért nem jönnek? Miért nem jelentkeznek? Most csalódottnak kéne lennem azt hiszem, de inkább szomorú vagyok. Szomorú mert semmit nem tudok, emiatt tehetetlen is vagyok. Most csak várni tudok. Ha valami történik Louissal nem tudom mit csinálok. Ő a ... szinte a testvérem. Sőt. Liam pedig csupa szív gyerek. Hiányoznának. Gondolatmenetemet Perrie zavarja meg, aki nyilván most érkezhetett szerény kis hajlékomba. Belekortyoltam a bögrémbe, majd köszöntem neki.
- Zayn hívott - mesélte. Felpillantottam rá. Ha ő felmerte emelni a telefonját, akkor engem Harry miért nem hív?
 - Mit mondott? Mondott valamit a repülős balesetről? - tettem le magam mellé a még félig lévő teámat.
- Nem. Semmit nem mondott. Felhívtam, és azt mondta, hogy akaratlanul vette fel a telefonját. Szerintem sántikálnak valamiben, és mi fogjuk megszívni, nem ők. - fejtette ki Perrie elgondolásait a fiúkról. Oké szóval mi semmit nem tudunk róluk. Oké, értem. Nekünk ez miért is jó?
- Szóval semmi hír. Mikor jönnek? Már régen letelt az a 4 nap. - mondogattam. Perrie oldalra húzta a száját, én pedig hátra döntöttem a fejem.
***
Este van. Különös dolog nem történt. Eleanorral babáztam, Dani elment egy tánc próbára, de ha minden igaz pár perc és végez. Perrie elszaladt a boltba, remélhetőleg ő is vissza jön később. Kimentem az ebédlőbe rendelni valami kaját, semmi kedvem nem volt a főzőcskézéshez. Megkérdeztem Elt mit akar enni, a válasza: semmit. Alig eszik amióta semmit nem tudunk a srácokról. Eleanor lefürdette Willt amíg én gyorsan rendeltem 3 pizzát.
- Igen persze, itthon leszünk. Köszönjük Viszhall-tettem le a telefont. Egy pohárba töltöttem egy kis vizet, közben a telefonomat zsebre dugtam. Gyorsan megittam, majd visszatettem a pultra a mostanra már üres poharat. Kisétáltam a nappaliba és lehuppantam a fehér garnitúrára. Fejem hátra döntöttem és behunytam a szemeim. Kezeim az ölemben helyezkedtek. Sötétséget láttam. Nem volt fantáziám, minden csupa sötét. Komolyan hiányzik Harry. A rét ami az agyamban létezik, most korom sötét. Amikor Harry velem van, minden virágos, és fényes. Lassan kezdem elhinni, hogy tényleg történt valami, pedig nem kéne. Hinnem kell magamnak, és tudnom, hogy semmi baj nincs. Eleanor baktatott le a lépcsőn, majd leült velem szembe és térdeit felhúzta, majd karjaival átölelte.
- Min gondolkodsz? - nézett rám. Felemeltem a fejem, és rá néztem.
- Semmin. Nem tudok min. Ez az egész olyan szürreális - mondtam neki. Eleanor lehajtotta a fejét. Össze van törve. Ez nem kétség.
 - Will alszik? - kérdeztem. Bólintott, de szemei könnyesek voltak ahogy felpillantott rám. Átültem mellé, és átkaroltam. Éreztetni akartam vele, bármi történjék is, én és a lányok mindig itt leszünk neki. "Minden rendben lesz" - suttogtam neki. Beszívta az egyik ajkát és összeszorította a szemét. A telefonom rezegni kezdett, gyorsan kikaptam a zsebemből és rá néztem a képernyőre. Idegen név villant fel. Heves szívveréssel vettem fel, és félre vonultam.
 - Szia kicsim-szólt bele a rekedtes hang.
- Miért nem kerestél eddig? - halkan mondtam. Nem válaszolt. Csendben volt, talán meg volt kötve a keze.
 - Sajnálom - nyögte ki. Most én nem válaszoltam. Nem igazán akartam én kezdeményezni egy olyan beszélgetést, ahol én vagyok az egyetlen fél aki várta, hogy felhívják vagy csak beszélhessen a másikkal.
 - Hidd el, minden percben hívni akartalak, de nem tehettem - halkult el. Szóval tényleg meg volt kötve a keze. Perfect.
 - Mi történt amiről esetleg tudhatnék? - kérdeztem miközben orrnyergem nyomkodtam.
- Van egy meglepetésem - jött a válasz.
- Hol? - kérdeztem.
- Menj ki a ház elé. Követtem utasításait. Szó nélkül elindultam, és csak egy pillantást vetettem az előttem ülő Eleanorra. Reménykedő szemekkel nézett rám, de semmit nem tudok, legalábbis olyat nem amitől ő megkönnyebbülne. Mély levegőt vettem, majd újra neki indultam és másodpercek múlván már kint álltam az utcán. Üres volt. A szél fújt, a fák a széltől majdnem kidőlő állapotban voltak.
- Harry itt nincs semmi - reménykedtem, hogy még a vonalban van.
- Rossz helyen figyelsz akkor - a hangja már szinte mögöttem érzékelhető volt. Megfordultam, és ott állt előttem életnagyságban. El dobtam a telefonom, és könnyeim megindultak. Nem tudom igazán miért is sírtam, soha nem sirattam még ennyire egyszer sem amikor elment. Erősen szorítottam magamhoz, ahogyan ő is. Hiányzott, eszméletlenül hiányzott.
- Meglepetés - suttogta fülembe, majd ránéztem és szemei neki is könnyesek voltak. Puha csókot nyomtam gyönyörű piros ajkaira, ami a szél miatt volt ennyire jól észrevehető. Majd felnéztem rá, és csak zöld szemeit bámultam.
 - Szeretlek - formáltam ajkaimmal a szót, kimondani ugyanis nem tudtam.
- Szeretlek én is - nyomott újabb csókot ajkaimra. Lenéztem a földre, majd az összekulcsolt kezünkre, és arra, ahogyan Eleanor formája az ablakból, onnan is a függöny mögül néz minket. Tudtam, hogy sír.
- Louis? És Liam? - halkan kérdeztem. Harry lehajtotta a fejét, és összeszorította a szemét. Ugye nem?! Megráztam a kezét, majd rám nézett, de mintha csak a szomorúságot bírtam volna leolvasni.
- Harry - kérleltem.
- Kérdezd meg tőlük, mutatott a hátam mögé, és cserfes mosollyal nézte. Megfordultam és Liam meg Louis ott sétáltak Zaynnel és Niallel az oldalukon vidáman. Közéjük rohantam bármilyen idiótán is nézhettem ki, nekik ugrottam és szorosan magamhoz öleltem őket. Liam szoros ölelése után Louishoz bújtam. Annyira hiányzott az illata, és az hogy megölelhetem. És most itt van újra, láthatom tökéletes mosolyát, ahogyan rám néz, és tekintete mindent elárul érzelmeiről. A fiúk elsétáltak mellőlünk, míg mi csak dülöngéltünk a szoros ölelésben.
- Nagyon hiányoztál - mondtam neki.
- Te is nekem manó. Kisebb lettél amióta utoljára találkoztunk - nevetett a fülembe. Oké ez a mondata, mindent összetört bennem. Én kisebb? Esetleg ő nőtt. Elnevettem magam és megszakítottam az ölelést. Még a végén Harry félre érti. Louissal oda sétáltunk a többiekhez, majd Louis az ajtóban álló, piros szemű lányhoz rohant, aki történetesen Eleanor. Harry hátulról átkarolt, és puszit nyomott fejem búbjára. Figyeltük ahogyan Louis felkapja Eleanort és megpörgeti a levegőben, és ahogyan mindketten elsírják magukat. Édes Jó Istenem, annyira összeillenek, és én megkockáztattam ezt az egészet, ami miatt mái napig bűntudatom van. Eleanor zokogott, amiért megtudta, hogy a vőlegénye, és leendő férje, gyermekének az apja még életben van,és az egész balesetet néhány karcolással megúszta. Megúszta?! Ezért még beszélnem kell velük, de nem most nem teszem tönkre a pillanatot. Majd 10 perc múlva. Kis idő után besétáltunk a házba, és leültünk a kanapéra illetve a fotelba Niall és Liam foglalt helyet.Én Harryhez bújtam, mellkasának döntöttem a fejem, és mélyen lélegeztem be csodálatosan férfias illatát.
- Kértek inni? - kérdeztem meg halkan. A fiúk bólogattak, így gyorsan felálltam és kimentem a konyhába. Vettem elő 6 poharat, és sorba kiöntöttem a narancs dzsúszt. Az utolsó poharat töltöttem amikor Liam lépett be az ajtón.
 - Szia - mosolygott rám. Miután elfordult felőlem a hűtő felé vette az irányt. Hogy lehetséges, hogy elméletileg lezuhant egy repülővel és még él? Vagy hogy még csak egy karcolása sincsen? Félre értés ne essék, nagyon örülök, hogy itt van, vannak, de ezt azért tudnom kéne.
- Liam - szólítottam meg. Gyorsan fordult irányomban, még levegőt sem tudtam venni, hogy folytassam.
- Kérdezhetek? - kérdeztem meg, de tudom hogy igent mond. Megrántotta a vállát és fél mosolyt villantott.
- Szóval, mi történt? Mi volt igazából a baleset, vagy ez a repülős sztori? - gyorsan mondtam ki a szavakat. Liam arcáról lehervadt a mosoly, tudom, valamire készülnek, és titkolnak előlünk.
- Stacy...Mi.. - kezdett bele, de abba hagyta.
- Csak mond el - biztattam. Nem válaszolt. A földet nézte, én pedig ki fogom deríteni mi is történt akkor. Tudnom kell!